Péntek estére: https://youtube.com/shorts/oT8KBLVWkwA

Talán már említettem, hogy bár fantasztikus kaland és tanulás felnevelni egy nádi farkas kölyköt, sok-sok megpróbáltatással is jár.

Csikasz életében kevés olyan nap van, hogy ne ülnénk autóba, s utaznánk valahová. Az autózás a mindennapi rutin részévé vált. Legtöbbször a szolgálati és a saját autóm a közlekedési eszköz. Idővel azonban az is kiderült, amikor szerviz vagy egyéb logisztikai okból kifolyólag másik járműbe szálltunk be, hogy főhősünk igencsak ragaszkodik e kettőhöz. Épp elindultunk, vagy még azt se, csak becsuktam a box és utasa behelyezése után az ajtót, már érkezett is a szagos csomagocska. S hogy ha lehet, még fokozzuk a bajt, a stressz miatt nem a legkeményebb verzióban. Így aztán az utca „közepén” vagy egy gyors vészfék, s az első leállási lehetőségnél takarítás… Nem tudom, s azt hiszem nem is szeretném tudni, hogy mit gondoltak azok, akik ilyenkor elhaladtak mellettünk. Főleg, ha a delikvens úgy szállt ki a gondosan kikent szállítóboxból, hogy a termékből rám is jusson… Ja, és hangosan méltatlankodni sem illdomos. Egy csikasz sok türelemre is tanít.

Kutyásokra szokták mondani, hogy kétféle ruhájuk van, a kutyás és ami majd az lesz. Nos, ez a nádi farkas esetén hatványozottan érvényes.

Aztán ha sikeresen, netán extra takarítás nélkül megérkezünk valahova, ahol egy jót túrázunk, akkor túra közben bizonyára talál(nak) valami „kellemesen szagosat”, amiben meg lehet hemperegni, vagy amit meg lehet enni, netán mindkettő… Én meg gondolkodhatok, amint a boxot ismét takarítom, hogy a termék az állat melyik végén távozhatott…

Egy nádi farkas nevelése sok pozitív fejlődéssel is jár. Javulnak a reflexeim. Meg kellett tanulnom a jövőbe látni, pontos időérzékkel, jó logisztikai készséggel rendelkezni. Leszoktatott a tévézésről, s nem csak azért, mert se időm, se energiám hozzá, s már az elalvással sincsenek problémáim, hanem azért is, mert elrágta az adatkábelt. Szintén fejleszti a problémamegoldó és lakberendezési (mit hova mentsünk előle) kreativitást. Sportossá tesz. Amúgy se voltam az az üldögélő típus a két mudival, no de Csikasszal annyit megyünk, amennyit bírunk, hogy egy kicsit lefárasszuk.

Így történt az is, hogy az agilitys csapattársak unszolására nem tudtam nemet mondani egy kutyás túrázós hétvégére. Nem bántuk meg. Régi bakancslistás helyszínemre sikerült így eljutni Salföldön. Csikasz rettenetesen élvezte a két új kutya társaságát. Folyamatosan azon mesterkedett, hogyan tudná a két hatalmas ebet egy kis játékra rávenni. Vagy legalább vennék észre…

Nem adta fel (ő nem az a jellem), és két napig próbált a kegyeikbe férkőzni, folyton hanyatt dobta magát a lábaik előtt, a szájukat, lábukat próbálta nyalogatni. A nagyok, Koda és Brooklyn pedig próbáltak kitérni áradó szeretete elől. Kodát még sétálni is „elvitte”, mert megtetszett neki a flexi póráz piros műanyag fogantyúja. 

Az éjszakázástól féltem kicsit, mert a szobakennelt nem nagyon bírja Csikasz. Azt találtam ki, hogy betettem a szállítóboxot a kennelbe. S így, bár a hely kevesebb lett, de cserébe a megszokott búvóhely talán némi nyugalmat biztosított. Végül egész tűrhetően átvészeltük az éjszakát. Néhány órát még aludni is tudtam. Bár a vihar miatt hol egyik, hol a másik mudival kellett a keskeny fekhelyért megküzdenem…

A gyönyörű pálos kolostor romja és az üdítő társaság viszont mindenért kárpótolt. Csodás kis hely az erdő közepén. https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/rom/salfoeldi-palos-kolostor-romja/36101306/

A környék többi látnivalója, kirándulási célpontja is fantasztikus. Számomra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park legszebb, legkedvesebb helye a Káli -medence: https://www.bfnp.hu/hu/tajegyseg/kali-medence

S Cintiának köszönhetően szuper fotók is születtek Csikaszról. Hozzá ugyanis külön fotóst kell fogadni, mert számomra pont elegendő kihívás a három pórázt folyamatosan kibogozni.

Ahogy a nyár is a végéhez közeledett, Csikasz is haladt az oltásaival, így közeledett a kutyaovi kezdésének lehetősége is. Elkezdte váltani a fogait.

És megszerezte első komolyabb sérülését is. Valahogy, talán a kerítésből kiálló drótdarabkával való összeütközés folytán felhasadt a bőre úgy 3 cm hosszan. Megmutattam állatorvosunknak, aki rögtön mondta, ezt biza varrni kellene. De reggel gondos gazda módjára megreggeliztettem a kis csibészt, így altatás nem jött szóba. Végül vettük a bátorságot és úgy, ültetve az orvosi asztalon összeöltötte a doki. Gondoltam, ha megharap, legfeljebb azt is összevarrja a doktor úr, ha már úgy is benne van a munkában. A csomót már nehezebb volt megkötni, de szépen tűrte. Még az injekciókra se reagált. Volna mit a mudiknak is eltanulni Csikasztól…

A seb hamar begyógyult, az oltásokat is megkaptuk, így legközelebb már arról mesélhetek, milyen volt az első napunk az oviban…

Fotók: Kereki Cintia

Itt volt az ideje, hogy egy kicsit a hazai pályán is tevékenykedjünk a sok "világjáró" kirándulás után. Persze így sem szenvedtünk hiányt a különleges kalandokból. Sőt...most kezdődtek az igazi felfedezőutak.

Elsőként a denevérek detektoros felmérésébe kapcsolódtunk be. Részben az őrségi helyszínek kiválasztásában, részben a detektorok további üzemeltetésében tudtunk részt vállalni a munkából. Denevérkutatónk lelkesedését a közös munka iránt az sem törte le, hogy jeleztem - különösen hétvégén - két mudival és egy nádi farkas kölyökkel járok együtt. 

De mi fán is terem az a denevér detektor? Épp olyanon, amelyre kiakasztjuk... A denevérek főként olyan magas hangokat bocsátanak ki a tájékozódás, zsákmányszerzés és gyakran a kommunikáció céljából is, amelyeket az emberi fül nem képes meghallani. Nem is sejtjük valójában milyen zajos az éjszaka... Azonban van rá lehetőség, hogy lebuktassuk a környezetünkben, erdeinkben, rétjeink felett az éjszaka sötétjének védelmét kihasználva röpködő szárnyas emlősöket. Mégpedig úgy, hogy apró hangfelvevő készülékeket helyezünk ki forgalmas helyekre - erdei utak kereszteződésébe, kis tisztások szélébe, egy-egy nagy öreg tölgy ágaira. A kis műszer napnyugtától éjfélig felvesz minden csuda hangot. A kíváncsi kutató pedig az íróasztal mellett letölti a hangok kavalkádját, kiválogatja és a használt zsákmányszerző "csipogások" alapján meghatározza, milyen fajú denevér járt-kelt az éjszaka az adott helyen. Így úgy tudunk sok értékes információhoz jutni, hogy nem zavartuk meg az élővilágot s mi is jót alhatunk az ágyikónkban (ez persze csak azokra érvényes, akik nem élnek együtt egy nádi farkassal...)

Így aztán csatlakoztunk a denevérek hangját tanulmányozó kutatóhoz, s szebbnél szebb helyeket kerestünk fel Szőce, Kerkáskápolna és Kercaszomor erdeiben. Közben természetesen Csikasz is bemutatta az általa használt hangok széles repertoárját. 

Felszívtuk a tudást, ráállítottuk szemünket, hogy az elkövetkező három hétben egyedül is tudjuk folytatni a mintagyűjtést. 

Csikasz nagyon élvezte az erdei túrákat, rengeteg szag, rengeteg rágcsálni való fadarab, toboz, makk és hasonlók, sok rohangálás, bujkálás és bozótjárás...

S mint kicsivel később, az általunk gyűjtött felvételekből kiderült, tudományos haszna is volt tevékenységünknek. Egy fontos, fokozottan védett denevérfajt, a piszedenevért (https://www.hunbat.hu/) is sikerült 19 helyszínről kimutatni, amely a jó természetességű, idős odvas fákkal tarkított erdőállományok jelzője. Így az erdők sorsának, kezelésének tervezésekor eme tudás birtokában nagyobb figyelmet lehet szentelni ezen élőhelyek megóvásának.

No, de ennyire ne szaladjunk még előre. Midőn kutatónk ránk bízta felszerelését és nélküle folytattuk tovább az éjszakai rovarvadászok rejtett útvonalainak feltérképezését, mi sem maradtunk segítség nélkül. Lelkes fiatalok, akik az idei Ifjú Kócsagőr Program (https://ifjukocsagor.furgediak.hu/#!/) résztvevői, csatlakoztak hozzánk. Már ismerősként érkeztek, hiszen második gyakorlati hetüket töltötték nálunk. Jól is jött a segítségük, mert egyidejűleg a detektorok magas ágakra való felhelyezése, a jelzőszalag kirakása – gondosan ügyelve rá, hogy véletlenül se kerüljön egy sakál karmai, illetve fogai közé - a helyszínfotók elkészítése, a koordináták és dátum feljegyzése, a rohangáló nádi farkas és Rozika felügyelete azért nem olyan is egyszerű. Így azonban mindenkinek jutott feladat. Csikasz is megkapta első leckéjét a kétéltűek egy aprócska képviselőjétől. Ha jól emlékszem egy fiatal erdei békát próbált megfogni. Vagyis nem csak próbálta, szájába is vette, de ugyanazzal a lendülettel ki is köpte, meg még jó pár percig köpdöste a saját nyálát. Remélem, egy életre megtanulta, békát nem eszünk. Ezek a védtelennek tűnő jószágok ugyanis vagy a szembe, szájba célzott vizeletükkel, vagy bőrmirigyeik irritáló váladékával próbálják „lebeszélni” az őket fogyasztani szándékozókat. Mindannyian meglepődtünk, s kicsit ki is mosolyogtuk a kisasszonyt, így fotót természetesen elfelejtettünk készíteni. Csakúgy mint arról a ritka, ám annál murisabb jelenségről, amikor sakálunk sárkánnyá változik. Vagyis egy szőrtaraj meredezik Csikasz hátvonalának közepén, nyitott szájjal sziszeg és furán görbíti a hátát, mint egy macska. Gondolom, ijesztő szeretne lenni. Egy rohanós kanyar után kissé lemaradván futott felénk, s valami pillanatnyi memóriazavar miatt Rozikát nem ismerte fel. Gondolta, jól elijeszti, biztos, ami biztos. Ami azt illeti, jó kis nevetés kerekedett belőle...ezt még gyakorolni kell...

A fiatalokkal, hogy minél többet tapasztalhassanak a természetvédelmi őrök munkájából, életéből, nagyon sokat mentünk terepre. Mentettünk békákat – olykor Csikasztól is, mert minden pocsolyába feltétlen bele akar gázolni (ezt Rozitól tanulta, aki valójában egy kis vadmalac) – kerestünk vadmacskákat még az európai bölények között is

(https://www.orseginemzetipark.hu/hu/info/termeszetvedelem/europai-boleny-projekt.html),

bejártunk tanösvényt, szurdokerdőt, néztünk hallépcsőt, madárgyűrűzést és madármentő központot. Sok program, sok új élmény, sok új ember, akikkel Csikasz a maga módján barátságot kötött…

Éppen csak egy estére tértünk haza az Őrségbe, hogy megnézzük, a tyúkokat nem vitte-e el a róka, a birkáknak nem volt-e zöldebb a szomszéd kertje, s Borzast sem kergették-e őrületbe a szomszéd macskák. Szerencsére mindent rendben találtunk. Korán hajnalban keltünk, mert a Budapest - Szeged útvonal néhány megállóval feszített programnak ígérkezett. Budapesten akadt egy kis dolgom, s a kis csapat addig nyugodtan pihent az autóban. Egy nádi farkassal azonban utazni sem egyszerű. Igyekeztem mindig mindenhova magammal vinni már a kezdetektől, hogy a város zaja ne legyen idegen számára. Ám Budapest, az a zaj és nyüzsgés még számomra is sok vagy inkább sokk tud lenni. Ezt nyilván Csikasz is érzi, s ezért ez neki sem igazán lételeme. Így aztán az is komoly fejtörést okozott, hogy az alap szükségletek elintézése céljából, hol szállítsam ki a falkát az autóból. A Természetvédelmi Őrszolgálat tagjai kicsi, de összetartó csapatot alkotnak. Eme nehéz helyzetben is a kollégák segítségére támaszkodhattam, de azt, hogy hogyan, sajnos nem árulhatom el...

Délután aztán ismét a lovak közé csaptunk, s természetesen a megengedett sebességgel, vagyis nagyjából valahol az körül, leszáguldottunk Szegedre, ahol már vártak bennünket, vagyis Ércest. Állatorvosi kontrollra igyekeztünk. Tavasszal voltunk röntgenen, ahol a sántikálás okát kutattuk, s meszes gombócokat találtak a hátsó lábakban, s az inak megnyúlását, merevségét tapasztalták. Akkor póráznyugalomra és ízület-ín-védő vitamin kúrára ítélték. Egy mudit - póráznyugalomra...ez önmagában lehetetlen vállalkozás. "Közelebb nem találtál állatorvost?" - kérdezte mindenki. Nem. Ilyet nem. Érces születése óta a szegedi Kisállat Ambulancia (https://www.kisallat-ambulancia.hu/) páciense. Ismeri a dokikat, a nagyon kedves asszisztenseket. Nekem is van szuper segítségem, így én se izgulok, s így a kutya is jól viseli a vizsgálatokat. 

Szóval ott tartottam, hogy iparkodunk épp az autópályán, úgy tűnik, hogy sikerül is időre érkezni, amikor Csikasz elkezd kaparni a boxban. Ez sose jelent jót, mert ugye ő addig jó, amíg alszik... Aztán már a terjengő illatok alapján is tudtam, baj van. De az autópályán nem lehet csak úgy lehúzódni, s tudtam, ha most megállok, el is késünk. Pedig már csak 15 percre voltunk... Nos az eredményt nem részletezem, de egy fél csomag nedves törlőkendő elfogyott a rendelő udvarán, míg újra kulturált állapotba hoztam Csikaszt és a szállítóboxot. Szóval Csikasszal utazni mindig kalandos... Egy műtét miatt megcsúsztak idővel a dokik, így Érces után a kis kópé végül csak féreghajtót kapott. S csak másnap délután került sorra a hazaindulás előtt. Azonban a féreghajtó hasmenést okozott, így a megérkezéskori mutatványt még előadtuk néhányszor. Ennek ellenére Csikasz nagyon példásan viselkedett a rendelőben. Büszke is voltam rá. Jobban bírta, mint a mudik. Mondjuk kapta is a jutifalatokat a kedves asszisztens hölgyektől. Az orvosoktól pedig a microchipjét és az útlevelét. Ettől kezdve már teljesen hivatalos, papíros, bejegyzett jószág lett. 

S nem is csak a papírokat, hanem az első oltását is megkapta a kis rosszcsont. Mondták, előfordulhat, hogy kissé bágyadtabb lesz - "bár lenne" - gondoltam... Nem lett. Másnap gond nélkül végigsétált velünk egy 3 órás gombász túrát. S ha már a túráknál tartunk a következő napon is indultunk, méghozzá Kismétnekre. Csikasz eddig úgy közlekedett, hogy vagy futott előre, amíg az 5 m-es zsinór engedte, vagy próbált lehetőleg bármerre másfelé menni, mint én. Befűzve - bogozva minden lehetséges terepakadályt, fát, bokrot, fűcsomót. Ezt aztán hamar meguntam, s fogtam és elengedtem a póráz végét. S kiderült, hogy így sokkal gördülékenyebben megy a séta, s tulajdonképpen csak körülöttünk rohangál, s időről időre visszacsatlakozik...

Érces egy hétig Szegeden nyaralt, s amikor visszakaptuk, szerveztünk egy közös programot. Igazából csak Ércessel lett volna engedelmes tanfolyam a Göcsej Kutya Klub szervezésében

(https://www.facebook.com/gocsejkk, http://www.gocsejkk.hu/),

de az oktatónk unszolására végül Csikasz is velünk tartott a zalaegerszegi Vizsla-parkban tett gyakorló körre. A kezdeti félénksége után a végére egész jól belejött a városi sétába is.

 S, ha már mindenféle séta, túra és hasonlók ilyen jól mentek, belevághattunk a tudományos munkába is. Első alkalommal a denevérek nyomába eredtünk. De erről majd a következő alkalommal mesélek...

Fotó: Bérczi Orsolya, Tóth Andrea

Amint már korábban is említettem, a nyár a terelőversenyek időszaka számunkra. Így aztán a Bugacon tett kiruccanásunkat követően nem sok időnk volt a hazai területeket járni. Néhány hosszabb túrára azonban már elmerészkedtünk. Vagyis merészkedtem Csikaszt is magammal vinni, illetve vezetni. 

A vitelt ugyanis nem igazán viseli jól, vagy inkább azt mondom, én viselem rosszul, hogy folyton harapdál. Szóval jártunk egyet a vadmacskás ellenőrző pontról beszedni a vadkamerát a Hármashatár környékén, s biza a jó 2-2,5 órásra sikeredett túra jelentős részét a saját négy lábán tette meg ez a csaknem 2 kg súlyú "csöppség". Sőt a végén még rohangálni is jutott ereje. Este azért nem volt gond az elalvással. Így ettől kezdve már mindig jött velünk Csikasz is. 

Itthon is egyre többet volt Csikasz az udvaron, sokat játszott a mudikkal, elsősorban Rozival. Talált egy szuper kotorékot magának Borzas kennelje alatt. Befészkelte oda magát, védte minden külső mudi támadástól. Időnként jókat aludt, én meg kétségbeesve kerestem, azt feltételezvén, hogy netán kibújt a kerítés alatt. S csak később, mindent tűvé téve, az álmodós nyüszkölésből, hortyogásból jöttem végül rá, hogy csak ott horpaszt a kis csibész...

Megtettük első látogatásunkat a kutyasuliban is. De mivel még nem kezdődött el az oltási programja, így csak az oktatókkal haverkodott. Kiderült, hogy nincs az a jutifalat, amely vetekedne egy finom sárgabarackkal. Csak azt nem tudom, ha oktatás lesz, egy marék sárgabarackot hogyan teszek zsebre???

Július elején aztán szedtük a sátorfánkat, illetve a sátrunkat, s célba vettük a déli országrészeket. A Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület soron következő rendezvénye a déli kollégákkal, vagyis a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal közösen került megrendezésre a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban. 

 https://www.ddnp.hu/okoturizmus/bemutatohelyek/os-drava_latogatokozpont

Csodálatos helyszín, s igazán Csikasznak való terep...Tavalyi érkezésünkkor az út szélén kocogó hasonszőrű, "süldő" nádi farkas fogadott bennünket, s az éjszakai családi koncert se maradt el. Kíváncsian vártam hát, hogy mit szól mindezekhez majd a mi ifjoncunk.

Korán reggel vágtunk neki az útnak, hogy legalább egy éjszakázást megússzunk. Mert még mielőtt valakinek a sok vidám bejegyzésemet olvasva olyan benyomása támadna, hogy egy csikasszal az élet csupa móka és kacagás, szeretném leszögezni, hogy téved. Az úton végig azt fülelem, hogy alszik-e, ha matat, akkor mivel matat, ha kapar, akkor vajon miért, azt jelzi, hogy dolga van? Ha nem veszem ki időben, akkor pedig szétkaparja az egészet, s mivel a box oldala rácsos... Szóval nem könnyű sem az utazás, sem az éjszakázás.

Pont a programok kezdése előtt értünk a Látogatóközponthoz, ahol első dolgom volt, hogy kiengedjem az egész falkát a kocsiból. Szép sorban mindenkire póráz került s uccu. Csikasz rögtön talált magának a parkoló szélén egy érő eperfát - amely mazsola szerű gyümölcsökkel telítette meg a tövét. itt aztán le is ragadtunk, ahogy a későbbi séták során is mindannyiszor. Nagyon jó volt ez a kis program Csikasz szocializációjához, mert találkozott idegenekkel, jöttek-mentek az ember, a kutyák, de nem voltak túl sokan sem. Jól el is fáradt a sok új ingertől, s így gond nélkül végigaludta, amíg én a mudikkal aktívan is részt vettem a terelőversenyen: 

https://hirtv.hu/radar/radar-magyar-pasztorkutyak-tereloversenye-2549598?fbclid=IwAR2pQYs7P9VqG237Ejc4sRvno3RtFWjW3EBMx5sixp_jyEKnsJmmhmVdBU4

Később, amikor már minden hivatalos programnak vége lett, s a látogatók is haza, illetve a közeli Bőköz  Fesztiválra távoztak, Csikasz is aktivizálódhatott, s a kis gézengúz előkerült a kocsiból. Kipihenten, új kalandokra, no és egy kis kutyakonzervre éhesen toppant a kis baráti társaságba, ahol néhány mudi (Érces felmenői is), néhány pumi, a Bugacról ismert Tony és egy si-cu (shih tzu) is futkosott körülöttünk. Csikasz a hozzá méretben leginkább passzolókat részesítette előnyben, s mindent megpróbált bevetni, csak valaki végre játsszon vele is...

A Kolokán Szálló körül rengeteg tér van, kiváló és kényelmes sétákat tudtunk tenni a két mudival és Csikasszal, akit biza olykor-olykor már el is mertem engedni. Boldogan jött utánunk s húzta maga után az 5 méteres pórázt. Az éjszaka ugyan elég nyűgösen telt, mert míg a box kiváló nappali pihenőhely, a szobaketrec fogságát nem igazán viseli el jól nádi farkasunk. Azért ő valamennyit aludt, én meg hallgattam rokonságának koncertjét, amely nyitott ablakon keresztül beszűrődött a szobába. Ő békésen aludt. Akkor...de aztán mászkált, rágcsált és kapart fél éjszaka, mert azért ugye a hisztinek is meg kell lennie. Nem volt nehéz hajnalban felkelni, inkább csak az volt bajos a számomra, hogy se a saját lábaimba, se a három jószág pórázába ne keveredjek bele, főként, hogy még kávét se ittam a séta előtt. De nagyobb gubanc nélkül megúsztuk. Délben aztán visszaindultunk az Őrségbe, de csak egy éjszaka erejéig, hogy aztán újabb kalandok után nézzünk, s egy fontos állomáshoz érjünk Csikasz életében ismét délen, de most a Duna túlsó oldalán...

Fotó: Besenyei Lászlóné, Gruber Ágnes

Azért itt már látszik, hogy komolyodik...

Ahogy teltek-múltak a napok, Csikasz számára is egyre jobban kinyílt a világ. Minden nap hozott valami újat, valami tapasztalást, valami képességet.

Sikerült egyedül feljutni a kanapéra, s már nem csak a járás, a futás is egyre jobban ment, sőt már a mudikkal  való fogócska is bekerült a játékok repertoárjába. S természetesen nem csak a termete, hanem a makacssága is egyre nőtt…így a morgás is előkerült, s a fogakról is kiderült, hogy az elemózsia elfogyasztásán túl az akaratosság kifejezésére is alkalmatos eszközök. No erről azért megpróbáltam lebeszélni, mielőtt nagyon elharapódzna ez szokás. Ha már szokás, akkor a szobatisztaság is megemlítendő, hiszen ebben is nagy fejlődés mutatkozott Csikasznál. Egyre gyakrabban sikerült használnia két, kutyapelenkával bélelt műanyag tálcát. Ez számomra hatalmas megkönnyebbülést jelentett, mert kevésbé kell azóta attól rettegnem, hogy a nappaliban közlekedve - ez főleg álmos hajnalon kritikus, amikor a felkapcsolt lámpa ellenére is nehéz a látás képességének megfelelő szintre hozása - valami csúszósabb dologban landolnak lépteim. Ilyen veszélyes objektum pedig akadt bőven, mert a mi kis nádi farkasunk mindig gondosan ügyelt arra, ha én épp össze is takarítottam valamennyi nyomjelet, ő azt minél hamarabb pótolja.

Sosem voltunk otthonülő típusok, s ahogy egy gyermek életében is nagyon fontos, hogy a körülötte lévő világból mennél többet lásson, tapasztaljon, így van ez a sakál-gyerekek esetében is. Csikasszal se tétováztunk hát, igyekeztünk sokat világot látni. 

Az első nagyobb, rangosabb esemény a bugaci pásztorkutyás terelőverseny volt. A nyár a pásztorkutyák életében mindig is munkában bővelkedő időszakot jelentett, hiszen a birkanyájak ilyenkor a legelőket róják. Így aztán a próbatétele eme csodálatos munkának, amely az ember és kutya és természetesen a birka hármasának összedolgozásából jön létre, szintén ilyenkor időszerű. Megjegyzem, annyi különbséggel, hogy itt a birkák cseppet sem együttműködőek. Szóval a mudi pásztorkutya lévén, illendő volt itt a megjelenésünk, s természetesen Csikaszt sem hagytuk otthon. Le a kalappal a csöppség előtt, mert a 4 órás utat végig aludta a boxában, még csak be sem pisilt (ez még ma se mindig sikerül…).

A mudik ugyan most nem vettek részt a megmérettetésen, csupán a “szépségüket” hasonlították össze fajtatársaikkal, de azért volt futkosnivaló, teendő bőséggel. S most már Csikasz sem aludta végig a napot, elő-elő került a kocsiból s új barátokat is próbált szerezni...

Aztán, amikor a pásztorkutyások már hazatértek, mi is másfelé vettük az irányt. De nem mentünk messzire, hiszen épp eleget utaztunk, s ha már ennyit jöttünk, nem érjük be ennyivel. Szerencsénkre kedves kolléganőnk a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságtól a közelben lakik, s nem zárkózott el két mudi, egy nádi farkas és jómagam elszállásolásától sem. Viszont az alváshoz még korai volt, így “dolgoztunk” kicsit. 

Mivel a mudik egész nap zsizsegtek, őket pihenni hagytuk, s csak Csikaszt vittük magunkkal egy izgalmas küldetésre, fűrészlábú szöcskét keresni.

Csikasznak terveink szerint kereső egységet fog képezni, így ezt tekinthetjük első bevetésnek is, amelyen sikerrel is jártunk. Csak halkan jegyzem itt meg, hogy szerencsére ekkor még nem jött rá a kis haspók, hogy a szöcskéket meg is szokták enni…minden zsebpénzünk oda lett volna… A fűrészlábú szöcske bár hazánk legnagyobb rovarfaja, mégis ritkán kerül a szemünk elé. Kiválóan rejtőzik a növényzetben, igazán kell figyelni, vagy jó orral kell rendelkezni (mint ugye Csikasz), hogy észrevegyük. Életmódja sem hétköznapi, mert csak nőstény egyedek ismertek, szűznemzéssel szaporodik. Aki többet szeretne tudni ezekről a fantasztikus állatkákról, az alábbi oldalakon érdemes kutakodni: 

https://www.izeltlabuak.hu/faj/fureszlabu-szocske, https://orthoptera.hu/hu_hu/fajok/saga-pedo/, 

illetve akár hasonló túrán is részt venni:

https://www.knp.hu/hu/programok/bugacpuszta-saga-a-fureszlabu-nyomaban-a-petofi-emlekev-alkalmabol-389?fbclid=IwAR06Az8z69gYYJW2iEzFYF2YuVzEb4-ke_d2N5ufVZ4sw8dt8fAUrJH43b8

Kolléganőm vezetésével alaposan bejártuk a bugaci ősborókást, sok hasznos gyakorlati tapasztalattal, tudással gazdagodtunk, hiszen nem csak világot látni, hanem tanulni is jöttünk. A hétvége második napját se töltöttük tétlenül, s egy csodás, szinte már giccsesen hangulatos hajnali párás, legelő szürke gulya kolomppal kísért reggeli séta után madarászni indultunk. A célunk a tömörkényi Csaj-tó volt

http://www.feher-to.hu/index.php/latnivalok/a-toemoerkenyi-csaj-to,

ahol a récék, sirályok és csérek, gólyatöcsök és gulipánok s más vízi madarak életébe nyerhettünk bepillantást. Meglepetésünkre a leengedett tavi részen még két fekete gólyát is rajta kaptunk ebéd közben. Még csak nem is nagyon zavartatták magukat, csak arra ügyeltek, hogy telefonnal fotózható távolságon kívül maradjanak. A napsütés nem kímélt bennünket, Csikasz is eléggé felhevült. Bár az út jelentős részén cipeltem, ugyan menni tudott volna, csak hát az a fene makacssága mindig a velem ellentétes irányba vitte, s lassan haladtunk. Így aztán, amikor a víz közelébe értünk, megejtettük élete első fürdését. Szerintem jól esett neki a nem túl hideg, azonban kellemesen hűsítő víz, azonban mivel én kezdeményeztem, természetesen hevesen ellenkezett. De azt hiszem, makacsságban méltó ellenfelekre találtunk egymásban, a célt elértük, Csikasz vizes lett. S be ugyan nem vallotta, de a túrát nagyon élvezte, különösen a leskunyhót és a kilátót…

Visszatérve a bugaci pusztába tettünk egy vidám sétát a mudikkal, begyűjtöttünk még néhány bogáncsot az elkövetkezendő napokra is, majd az úton keresztbe-kasul futkosó ürge ifjoncok között szlalomozva elhagytuk a homokvidéket. Jövőre megint jövünk!

Fotók: Ludnai Tünde (KNPI), Besenyei Lászlóné, Dudásné Erzsébet, Gruber Ágnes

Valahol ott hagytuk abba Csikasz kalandjainak mesélését, hogy 3 napos korában először a kezembe vettem e csöppnyi jószágot. Őszintén bevallom, hogy féltem, sikerül-e életben tartanom, megfelelően gondoskodnom róla.

Már a legelején sok új tapasztalattal gazdagodtam. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű forró vízhez jutni egy benzinkúton…Mivel az út több, mint 5 órát tartott, így legalább egy megállóval számoltam. Sikeresen túl is voltunk az első etetésen. A tejporból csináljuk tejet módszer már ismert volt, hiszen a denevérektől a sünökön keresztül a vadmacskákat is ilyen módon kezdtük táplálni. A cumi és egy ennyire apró kölyök táplálása azonban nekem is sok tanulnivalót rejtett. Már csak pár kilométernyi autópálya volt hátra, amikor Csikasz felébredt, s megmutatta, hogy a nádi farkas már 3 napos korában is makacs, akaratos és tűzön-vízen keresztül megteszi, amit elhatározott. Vagyis elindult, hogy éhségét csillapítsa. 140 km/h sebességgel, illetve bizonyára csak 130 volt, de szóval nem lassan a kamionok között lavírozva próbáltam fél kézzel visszatuszakolni a mellettem lévő dobozkába a vinnyogó csöppséget.

Mondanom se kell, nem sikerült. Közben az első kaki is megérkezett, hogy teljessé váljon a káosz, s végül ölemben Csikasszal egy pihenőhely mentette meg életünket… Megálltunk, újabb küzdelmek árán szereztem többé-kevésbé forró vizet, és megetettem. Innét már „sima” utunk volt hazáig. Megismerkedtünk…

Lassacskán belejöttem az etetésbe, megtanultam, mi mindent kell a kezem ügyébe készíteni, s némi baráti rutinos segítséggel az evések utáni hasmasszírozás is gördülékenyen ment már. Az elkövetkezendő 2 hét 2-3-4 órás időintervallumokra osztódott fel, s mindenhová jött velünk. Részt vett a doktori iskola statisztika óráin (tuti nincs még egy ilyen képzett sakál gyerek a világon) – ekkor kezdett kinyílni a szeme, s a fülek is radarozták már a külvilágot. Mintegy 400 g-ot nyomott a súlya ekkor.  2,5 hetesen lassan már nem kérte a tejet, inkább valami szilárdat, s a súlyát is megduplázta. Kisebb felfedező utakra is indult már a fűben. De azért még sokat aludt. Így maradt le a salföldi pásztorkutyás terelőverseny eseményeiről, ahol a mudiké volt a főszerep:

http://magyarpasztorkutya.weebly.com/

20 napos körül járt, amikor már érezhetően jöttek a fogacskák, megvettük az első kis nyakörvet is és már a hámot is beszereztük a hosszabb séták alkalmára. Elkezdett mindenhova is felmászni, engem meg elkezdett a frász kerülgetni, hogy honnan mikor esik le, s zúzza magát halálra, vagy szerez be egy lábtörést…De túléltük

Még mindig sokat aludt, s képes volt bármilyen mozgásfázisban is elaludni. Egyszer fél napig nem találtam, s már komolyan aggódni kezdtem, hová tűnt…kiderült, hogy a kanapé mögé való bújócskában oly mértékben elfáradt, hogy mély álomba merült. Végül egy kis kutyatáp csalogatta elő az álomszuszékot.

Lassacskán Rozika is megnyílt az apróság felé, s elkezdtek játszani evések után, csak még a nagy méretbeli különbség némiképp akadályozta a gördülékenységét. 

Csaknem 1 hónapos volt, amikor első sétáját tette pórázon, méghozzá a büksi kockás liliomos réten (mert meg kell adni a módját egy ilyen fontos eseménynek). Most ugyan nem voltak liliomok, csak a vadmacskák miatt mentünk, de ez semmit se rontott az élményen…megkezdtük a közös természetjárást: https://youtube.com/shorts/T_xjisRDuMw?feature=share

Most, hogy már kiderült Csikasz honnét is érkezett a mi kis falkánkba, itt az ideje, hogy a „csapat” többi tagjáról is tegyek említést. Az aprócska kölyök nevelése során anyai szerepek egy jelentős részét Rozikának szántam, aki egy mudi szuka – eme őshonos terelőkutya fajta nemes képviselője. S bár, még sosem volt kölyke – és már nem is lesz saját – bíztam az ösztöneiben. Tévedtem. Csikasz akkor kezdte csak érdekelni a mudi hölgyet, amikor már egy picit nagyobbacska lett, s lehetett véle játszani. Egyetlen fiú a csapatban Érces, méghozzá Tápai Tekergő – s nevével ellentétben nem szokása a tekergés, mindenütt a sarkamban van, lévén ő is vérbeli mudi.

A portánkat és álmunkat pedig Borzas, a komondor őrzi. S végül volnék jómagam, egy természetvédelmi őr az Őrségi Nemzeti Parkban.

Sok egyéb mellett a vadmacskák kutatására szántam el magam még 2019-ben. Itt jött az ötlet, hogy mivel amúgy is fel vagyok vértezve két mudival, akik ugye munkakutyák volnának, használjuk a képességeiket. S ha nem is macskák terelésében, de a szaglásukat, dolgozni akarásukat kihasználva, nyomjeleik felkutatásában szorgoskodhatnának. Innét aztán következett a gondolat, hogy egy profi „orr”-ot is beszerezhetnénk, s így érkezett meg Csikasz. De nem ő az első „vadállat” a házunk táján…

Pont egy esztendővel ezelőtt történt, hogy egy késő esti telefonhívás arról értesített, erdő között kölyök macskát találtak. Reggel várt is a Nemzeti Park Igazgatóság épületében egy hatalmas doboz. A dobozban aprócska cicóka, hangja viszont annál nagyobb. 

Kísérteties morgást hallatott bárki közelítette. Szakemberekkel értekezve arra jutottunk, vadmacska lehet.

Ő lett Elza, s egy hetet vendégeskedett nálam, ami alatt nagyon izgalmas volt megfigyelni viselkedését. Íme néhány rövidke videó a vacsorájáról:

Aztán felvittem Budapestre a Fővárosi Növény- és Állatkert munkatársaira bízni gondozását, hiszen nálunk nem állt rendelkezésre megfelelő hely. De nem sokáig maradtunk macsek nélkül. Most e-mailben kaptam videókat a nicki gátőrházból, ahol az udvaron talált kölyök cicával „bajlódtak”, mert nem igazán akart kezessé válni. Elhoztam, bár a befogása is kalandos volt – egy horgászszákkal kanalaztuk a macskahordozóba, amit gyorsan rázártunk néhány gyorskötözővel bebiztosítva. S mivel bizonytalan volt vadmacska-e, így magam próbáltam gondoskodni róla. Kialakítottunk egy félre eső épületben egy benti és egy kinti kifutót számára. Ő később a Bonifác nevet kapta. S így kiváló alkalmam volt testközelből – azért a biztonsági távolság megtartására különösen ügyelve – felnevelni egy valódi vadmacskát. Sikerült bekamerázni mindkét kifutórészt, így folyamatos megfigyelés alatt tarthattuk a cirmost.

Fantasztikus élmény volt nyomon követni fejlődését, ahogy az első valódi zsákmányt, aztán az első élő egeret körbejárta, s felélesztve az ősi ösztönöket egyre rutinosabban elfogta. Felkészült az önálló életre. Mindkét macskakölyök genetikai vizsgálatánál kiderült, hogy valódi vadmacskák. S közben elérkezett az idő is a szabadon bocsátásra. Május hónapot tűztük ki, amikorra az egerek, pockok is már szép számban felszaporodnak, akadnak rovarok, hüllők és madarak, s egyéb finomságok az éhes vadmacskáknak.

Igen, a vadmacska mindezeket fogyasztja, s ez a természet rendje. Ami azonban komoly problémát jelent, az a nagyon nagy számban előforduló kivadult, vagy házaktól messzebb elkóboroló házi macska állomány. Veszélyezteti a védett madaraink költését, a védett hüllőket, kétéltűeket. De akár a rágcsálók között is találunk áldozatul eső védett fajokat. Játékból vagy vadászösztönüktől hajtva sokkal több zsákmány ejtenek, mint szükséges volna. Hurcolt betegségeikkel, élőhelyek elfoglalásával veszélyeztetik a vadmacskáink életterét is. Komoly természetvédelmi problémát okoznak.

https://www.orseginemzetipark.hu/hu/hirek/elza-visszater.html

S midőn eme sorokat írom, épp egy svédországi konferenciára repülök, hogy az ottani hallgatóságnak tartsak előadást a vadmacska kutatásunkról...

Fotók: Fekete Gabriella, Takács Árpád, Gruber Ágnes