Ahogy teltek-múltak a napok, Csikasz számára is egyre jobban kinyílt a világ. Minden nap hozott valami újat, valami tapasztalást, valami képességet.
Sikerült egyedül feljutni a kanapéra, s már nem csak a járás, a futás is egyre jobban ment, sőt már a mudikkal való fogócska is bekerült a játékok repertoárjába. S természetesen nem csak a termete, hanem a makacssága is egyre nőtt…így a morgás is előkerült, s a fogakról is kiderült, hogy az elemózsia elfogyasztásán túl az akaratosság kifejezésére is alkalmatos eszközök. No erről azért megpróbáltam lebeszélni, mielőtt nagyon elharapódzna ez szokás. Ha már szokás, akkor a szobatisztaság is megemlítendő, hiszen ebben is nagy fejlődés mutatkozott Csikasznál. Egyre gyakrabban sikerült használnia két, kutyapelenkával bélelt műanyag tálcát. Ez számomra hatalmas megkönnyebbülést jelentett, mert kevésbé kell azóta attól rettegnem, hogy a nappaliban közlekedve - ez főleg álmos hajnalon kritikus, amikor a felkapcsolt lámpa ellenére is nehéz a látás képességének megfelelő szintre hozása - valami csúszósabb dologban landolnak lépteim. Ilyen veszélyes objektum pedig akadt bőven, mert a mi kis nádi farkasunk mindig gondosan ügyelt arra, ha én épp össze is takarítottam valamennyi nyomjelet, ő azt minél hamarabb pótolja.
Sosem voltunk otthonülő típusok, s ahogy egy gyermek életében is nagyon fontos, hogy a körülötte lévő világból mennél többet lásson, tapasztaljon, így van ez a sakál-gyerekek esetében is. Csikasszal se tétováztunk hát, igyekeztünk sokat világot látni.
Az első nagyobb, rangosabb esemény a bugaci pásztorkutyás terelőverseny volt. A nyár a pásztorkutyák életében mindig is munkában bővelkedő időszakot jelentett, hiszen a birkanyájak ilyenkor a legelőket róják. Így aztán a próbatétele eme csodálatos munkának, amely az ember és kutya és természetesen a birka hármasának összedolgozásából jön létre, szintén ilyenkor időszerű. Megjegyzem, annyi különbséggel, hogy itt a birkák cseppet sem együttműködőek. Szóval a mudi pásztorkutya lévén, illendő volt itt a megjelenésünk, s természetesen Csikaszt sem hagytuk otthon. Le a kalappal a csöppség előtt, mert a 4 órás utat végig aludta a boxában, még csak be sem pisilt (ez még ma se mindig sikerül…).
A mudik ugyan most nem vettek részt a megmérettetésen, csupán a “szépségüket” hasonlították össze fajtatársaikkal, de azért volt futkosnivaló, teendő bőséggel. S most már Csikasz sem aludta végig a napot, elő-elő került a kocsiból s új barátokat is próbált szerezni...
Aztán, amikor a pásztorkutyások már hazatértek, mi is másfelé vettük az irányt. De nem mentünk messzire, hiszen épp eleget utaztunk, s ha már ennyit jöttünk, nem érjük be ennyivel. Szerencsénkre kedves kolléganőnk a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságtól a közelben lakik, s nem zárkózott el két mudi, egy nádi farkas és jómagam elszállásolásától sem. Viszont az alváshoz még korai volt, így “dolgoztunk” kicsit.
Mivel a mudik egész nap zsizsegtek, őket pihenni hagytuk, s csak Csikaszt vittük magunkkal egy izgalmas küldetésre, fűrészlábú szöcskét keresni.
Csikasznak terveink szerint kereső egységet fog képezni, így ezt tekinthetjük első bevetésnek is, amelyen sikerrel
is jártunk. Csak halkan jegyzem itt meg, hogy szerencsére ekkor még nem jött rá a kis haspók, hogy a szöcskéket meg is szokták enni…minden zsebpénzünk oda lett volna… A fűrészlábú szöcske bár hazánk legnagyobb rovarfaja, mégis ritkán kerül a szemünk elé. Kiválóan rejtőzik a növényzetben, igazán kell figyelni, vagy jó orral kell rendelkezni (mint ugye Csikasz), hogy észrevegyük. Életmódja sem hétköznapi, mert csak nőstény egyedek ismertek, szűznemzéssel szaporodik. Aki többet szeretne tudni ezekről a fantasztikus állatkákról, az alábbi oldalakon érdemes kutakodni:
https://www.izeltlabuak.hu/faj/fureszlabu-szocske, https://orthoptera.hu/hu_hu/fajok/saga-pedo/,
illetve akár hasonló túrán is részt venni:
Kolléganőm vezetésével alaposan bejártuk a bugaci ősborókást, sok hasznos gyakorlati tapasztalattal, tudással gazdagodtunk, hiszen nem csak világot látni, hanem tanulni is jöttünk. A hétvége második napját se töltöttük tétlenül, s egy csodás, szinte már giccsesen hangulatos hajnali párás, legelő szürke gulya kolomppal kísért reggeli séta után madarászni indultunk. A célunk a tömörkényi Csaj-tó volt
http://www.feher-to.hu/index.php/latnivalok/a-toemoerkenyi-csaj-to,
ahol a récék, sirályok és csérek, gólyatöcsök és gulipánok s más vízi madarak életébe nyerhettünk bepillantást. Meglepetésünkre a leengedett tavi részen még két fekete gólyát is rajta kaptunk ebéd közben. Még csak nem is nagyon zavartatták magukat, csak arra ügyeltek, hogy telefonnal fotózható távolságon kívül maradjanak. A napsütés nem kímélt bennünket, Csikasz is eléggé felhevült. Bár az út jelentős részén cipeltem, ugyan menni tudott volna, csak hát az a fene makacssága mindig a velem ellentétes irányba vitte, s lassan haladtunk. Így aztán, amikor a víz közelébe értünk, megejtettük élete első fürdését. Szerintem jól esett neki a nem túl hideg, azonban kellemesen hűsítő víz, azonban mivel én kezdeményeztem, természetesen hevesen ellenkezett. De azt hiszem, makacsságban méltó ellenfelekre találtunk egymásban, a célt elértük, Csikasz vizes lett. S be ugyan nem vallotta, de a túrát nagyon élvezte, különösen a leskunyhót és a kilátót…
Visszatérve a bugaci pusztába tettünk egy vidám sétát a mudikkal, begyűjtöttünk még néhány bogáncsot az elkövetkezendő napokra is, majd az úton keresztbe-kasul futkosó ürge ifjoncok között szlalomozva elhagytuk a homokvidéket. Jövőre megint jövünk!
Fotók: Ludnai Tünde (KNPI), Besenyei Lászlóné, Dudásné Erzsébet, Gruber Ágnes
