Amint már korábban is említettem, a nyár a terelőversenyek időszaka számunkra. Így aztán a Bugacon tett
kiruccanásunkat követően nem sok időnk volt a hazai területeket járni. Néhány hosszabb túrára azonban már elmerészkedtünk. Vagyis merészkedtem Csikaszt is magammal vinni, illetve vezetni.
A vitelt ugyanis nem igazán viseli jól, vagy inkább azt mondom, én viselem rosszul, hogy folyton harapdál. Szóval jártunk egyet a vadmacskás ellenőrző pontról beszedni a vadkamerát a Hármashatár környékén, s biza a jó 2-2,5 órásra sikeredett túra jelentős részét a saját négy lábán tette meg ez a csaknem 2 kg súlyú "csöppség". Sőt a végén még rohangálni is jutott ereje. Este azért nem volt gond az elalvással. Így ettől kezdve már mindig jött velünk Csikasz is.
Itthon is egyre többet volt Csikasz az udvaron, sokat játszott a mudikkal, elsősorban Rozival. Talált egy szuper kotorékot magának Borzas kennelje alatt. Befészkelte oda magát, védte minden külső mudi támadástól. Időnként jókat aludt, én meg kétségbeesve kerestem, azt feltételezvén, hogy netán kibújt a kerítés alatt. S csak később, mindent tűvé téve, az álmodós nyüszkölésből, hortyogásból jöttem végül rá, hogy csak ott horpaszt a kis csibész...
Megtettük első látogatásunkat a kutyasuliban is. De mivel még nem kezdődött el az oltási programja, így csak az oktatókkal haverkodott. Kiderült, hogy nincs az a jutifalat, amely vetekedne egy finom sárgabarackkal. Csak azt nem tudom, ha oktatás lesz, egy marék sárgabarackot hogyan teszek zsebre???
Július elején aztán szedtük a sátorfánkat, illetve a sátrunkat, s célba vettük a déli országrészeket. A Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület soron következő rendezvénye a déli kollégákkal, vagyis a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal közösen került megrendezésre a szaporcai Ős-Dráva Látogatóközpontban.
https://www.ddnp.hu/okoturizmus/bemutatohelyek/os-drava_latogatokozpont
Csodálatos helyszín, s igazán Csikasznak való terep...Tavalyi érkezésünkkor az út szélén kocogó hasonszőrű, "süldő" nádi farkas fogadott bennünket, s az éjszakai családi koncert se maradt el. Kíváncsian vártam hát, hogy mit szól mindezekhez majd a mi ifjoncunk.
Korán reggel vágtunk neki az útnak, hogy legalább egy éjszakázást megússzunk. Mert még mielőtt valakinek a sok vidám bejegyzésemet olvasva olyan benyomása támadna, hogy egy csikasszal az élet csupa móka és kacagás, szeretném leszögezni, hogy téved. Az úton végig azt fülelem, hogy alszik-e, ha matat, akkor mivel matat, ha kapar, akkor vajon miért, azt jelzi, hogy dolga van? Ha nem veszem ki időben, akkor pedig szétkaparja az egészet, s mivel a box oldala rácsos... Szóval nem könnyű sem az utazás, sem az éjszakázás.
Pont a programok kezdése előtt értünk a Látogatóközponthoz, ahol első dolgom volt, hogy kiengedjem az egész falkát a kocsiból. Szép sorban mindenkire póráz került s uccu. Csikasz rögtön talált magának a parkoló szélén egy érő eperfát - amely mazsola szerű gyümölcsökkel telítette meg a tövét. itt aztán le is ragadtunk, ahogy a későbbi séták során is mindannyiszor. Nagyon jó volt ez a kis program Csikasz szocializációjához, mert találkozott idegenekkel, jöttek-mentek az ember, a kutyák, de nem voltak túl sokan sem. Jól el is fáradt a sok új ingertől, s így gond nélkül végigaludta, amíg én a mudikkal aktívan is részt vettem a terelőversenyen:
Később, amikor már minden hivatalos programnak vége lett, s a látogatók is haza, illetve a közeli Bőköz 
Fesztiválra távoztak, Csikasz is aktivizálódhatott, s a kis gézengúz előkerült a kocsiból. Kipihenten, új kalandokra, no és egy kis kutyakonzervre éhesen toppant a kis baráti társaságba, ahol néhány mudi (Érces felmenői is), néhány pumi, a Bugacról ismert Tony és egy si-cu (shih tzu) is futkosott körülöttünk. Csikasz a hozzá méretben leginkább passzolókat részesítette előnyben, s mindent megpróbált bevetni, csak valaki végre játsszon vele is...
A Kolokán Szálló körül rengeteg tér van, kiváló és kényelmes sétákat tudtunk tenni a két mudival és Csikasszal, akit biza olykor-olykor már el is mertem engedni. Boldogan jött utánunk s húzta maga után az 5 méteres pórázt. Az éjszaka ugyan elég nyűgösen telt, mert míg a box kiváló nappali pihenőhely, a szobaketrec fogságát nem igazán viseli el jól nádi farkasunk. Azért ő valamennyit aludt, én meg hallgattam rokonságának koncertjét, amely nyitott ablakon keresztül beszűrődött a szobába. Ő békésen aludt. Akkor...de aztán mászkált, rágcsált és kapart fél éjszaka, mert azért ugye a hisztinek is meg kell lennie. Nem volt nehéz hajnalban felkelni, inkább csak az volt bajos a számomra, hogy se a saját lábaimba, se a három jószág pórázába ne keveredjek bele, főként, hogy még kávét se ittam a séta előtt. De nagyobb gubanc nélkül megúsztuk. Délben aztán visszaindultunk az Őrségbe, de csak egy éjszaka erejéig, hogy aztán újabb kalandok után nézzünk, s egy fontos állomáshoz érjünk Csikasz életében ismét délen, de most a Duna túlsó oldalán...
Fotó: Besenyei Lászlóné, Gruber Ágnes
