Kezdjünk ahogy illik, egy reggeli köszöntéssel: 
https://youtube.com/shorts/DTSHXLqhkwg
Ha tél, akkor hó. Vagy legalább is emlékeinkben így él. Sajnos azonban az utóbbi évek nem igazán ajándékoztak meg bennünket ezzel a hófehér puha lepellel. Itt a nyugati határszélen, ahol csak dombocskák között éldegélünk biza az idei évben sem volt szinte egy napnál tovább összefüggő hótakaró. Pedig a hó nagyon sok előnnyel jár, még akkor is, ha csak a munka részét nézzük, s nem a szórakoztató oldalát. Itt kell megjegyeznem, hogy a falkában Érces a hómániás, s ha csak két tenyérnyi felületen is talál havat, abban neki meg kell hemperegni. Mondjuk ez sokkal pozitívabb, mint a másik kettő kakamániája... De mostanság szegénynek be kell érnie a jeges fűvel...
Visszatérve a hóra és a munkára, a hó sok mindent gondosan eltakar, de sok mindent pont láthatóvá is tesz. A havas tájon ugyanis még a legügyesebb rejtőzködők sem tudnak nyomtalanul áthaladni, lábnyomaik sok mindent elárulnak róluk. Épp ezért a havas időszakok a farkasok és hiúzok lakta vidékeken nagyon fontosak. Ekkor lehet feltérképezni igazán, hányan, merre járnak. Milyen korúak, milyen az egészségi állapotuk és még sok egyéb titokra fény derül ilyenkor. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai is igyekeznek kihasználni az adódó lehetőségeket: Hó lepte a farkasok nyomát a Bükkben, így titok maradt, mekkora a létszámuk - persze olykor az időjárás ismét közbeszól. Másfél éve nekünk is szerencsénk volt részt venni egy konferencián, amelyet a WWF szervezett a Haszonállattartás és nagyragadozók címmel.
Valamint ott lehettünk egy gyakorlatiasabb műhelytalálkozón is, amelyet a bükki kollégák hívtak össze, s már igazi terepi nyomkövetésbe is beleszagolhattunk. Értem ezt szó szerint is, mert természetesen itt is, mint mindenütt, a mudik is velem voltak. S biza nagyon ügyesen követték az ősök nyomait, illetve ügyesen bejeleztek egy vizelettel megjelölt bokrot is, ahonnét mintát is tudtunk gyűjteni. Fantasztikus és meghatározó élmény volt számomra, mert megerősödött bennem az elhatározás, hogy ez egy kiváló feladat a nemzeti parki kutyáknak, s természetesen még akár a nádi farkasoknak is... Nem csak én gondolom így, már a gyakorlat is mutatja, hogy sikeresen kutatják fel a Magyar Madártani Egyesület kutyás kereső egységének kutyái is a nagyragadozók nyomait, vagy épp a Kiskunságban a rákosi viperákat.
De ha a hóban olyan jól olvashatóak a nyomok, akkor miért kellenek a kutyák, kérdezhetjük. Igen ám, itt jön a sokat emlegetett felmelegedés, klímaváltozás, vagyis a szomorú tény, hogy egyre kevesebb a havas napok száma. Vagyis itt nálunk, ahol a kisebb ragadozókat, mint például a vadmacska, szeretnénk nyomon követni, a hó szinte nulla. Maradnak hát a szimatoló egységek, vagy a sár. 
A sárban is felfedezhetünk nyomokat, különösen jók ebben a vízparti iszapos felszínek, vagy akár egy földút, ahol különösen jó megfigyelőhelyek a kereszteződések. A folyók, patakok mentén a parton végigsétálva a vízből kijövő és bemenő lábnyomokból megbecsülhető az adott szakaszon élő hódok, vagy épp vidrák száma.
Gyermekkorom óta nagyon vonzott a nyomozás. Az apró jelekből, nyomokból megtudni, kitalálni azt, hogy mi is történhetett. Nagyon kedves osztrák mentoromtól kaptam egy nagyon jó határozót, ami nem csak a lábnyomok, hanem egyéb árulkodó jelek meghatározásában is szuper segítség. Legfeltűnőbbek és talán legnépszerűbbek is a madártollak, de szembetűnőek még a csontok vagy akár a köpetek is, nehezebb téma már a szőr vagy az ürülék.
Akit érdekelnek ezek az erdei titkok, manapság már bőven találni hasonló műveket magyarul is, így bátran indulhatunk egy kis erdei kalandra.
Bár most így végignézve az irodám polcain, egy részt az Amatőr Természetbúvár sorozatból gond nélkül lelehetne forgatni itt is, annyi minden "kacatot" gyűjtöttem már össze az évek során bemutatási, szemléltetési céllal, vagy igazolásaként egy-egy
ritkább faj jelenlétének.
Vannak nagyon feltűnő és egyértelmű jelek, amelyek egy adott faj jelenlétére, tevékenységére mutatnak rá, de vannak olyanok is, amelyek az avarban, emberi szem elől elrejtve lapulnak. Itt kapnak szerepet a korábban emlegetett négylábúak, akik kiváló szaglásuknak köszönhetően előkerítenek szinte bármit. Rozikával többször találtunk már bagolyköpetet, állati tetemeket, tollakat, illetve mindenféle ürüléket. S ha elég gyors voltam, akkor még meg is tudtam nézni, mielőtt megpróbálta volna megenni, vagy magára kenni.
Csikasz egyelőre hobbista, vagyis válogatás nélkül, saját kedvtelésből
gyűjt mindent is, főleg az ürüléket. Tegnap is ahányszor visszanéztem, hogy már megint miért jön olyan nehezen az a póráz, valamilyen jószág végtermékével a szájában "vigyorgott" vissza rám. Megértem lerakatni vele a "kincset". Bezzeg, majd ha ez lesz a feladat, tuti nem lesz ilyen lelkes. Szóval lépegetünk ezen a közös úton, tanulunk, gondolkodunk, informálódunk, hogy egyszer majd Csikasz és a mudik segítségével mi is hatékonyabban kutassuk fel rejtőzködő ritkaságaink hollétét.
Végül következzen egy kis helyzet, illetve állapotjelentés a kalandos mindennapjainkról. Szorgalmasan járjuk az erdőt, hogy a titkairól minél többet megtudjunk. Lessük a fák koronáját, s ha közben el nem ejt Csikasz a lábamat körbetekerve a pórázzal, vagy Érces
keresztülrángatva valami fatörzsön, mielőtt átléphettem volna, akkor pásztázzuk az avart is a többi nyomjel után kutatva. Én szemmel, a négylábúak pedig orral...illetve én is, ha elbotlom... De be kell valljam, nem csak a munkaszorgalom hajt ki minket az erdőbe, hanem az élni akarás is. Ugyanis, ha Csikasz nem mozog eleget szabadon a vadonban, akkor fel-alá járkálva tölti az éjszakát, s ezáltal én sem alszom egy percet sem... Most érett felnőtté a kisasszony, s ez azért okoz némi nyugtalanságot az életünkben...de kitartunk, s hamarosan újra jelentkezünk a tavaszba nyíló erdőkből...
A téli erdő számomra olyan, mint ha egy másik világban járnánk. Ilyenkor más a tér, más szépségeket, formákat és színeket fedezhetünk fel, mint amikor a nyári, lombos időszakban látogatunk ugyanarra a helyre. Kicsit olyan ez, minta ha lenne egy varázs szemüvegünk, ami segít, hogy egy másik csodát is meglássuk. Így bukkannak elő télen a gondosan elrejtett fészkek is, éppúgy a kicsik, mint az öklöm, de oly nagyok is, amelyekben akár mi magunk is elférnénk. A tél a fészektérképezés ideje is. Sokat járjuk ebben az időszakban elsősorban az idősebb erdőket, hogy akár a korábban megtalált, már ismert fészkek állapotát ellenőrizzük, vagy új alkotásokra bukkanjunk. Nyáron a lombkorona takarásában megbújó fészkeket még akkor is komoly feladat megtalálni, ha pontosan tudjuk, melyik fán keressük. Télen az az előnye is megvan, hogy nem zavarjuk meg még akaratlanul sem a költéseket, hiszen a "tulajok" ekkor még nem foglalják el. Kivéve a rétisasokat, mert ők bizony már november körül kiigazítják, tatarozzák a fészket, s biza január végén, február elején meg is kezdik a kotlást.
számlálást január elejére (
S talán ezek a gyönyörű mohapárnák se tűnnének fel a nyári zöldben, de most rendkívül üdítő színfoltok a téli erdőben csodás színűkkel, ezernyi árnyalatukkal.
Vannak azonban szerencsére komolyabb programok is, mint a 
csapadékos időjárásnak köszönhetően kialakult iszapos felszínen, ahol a járó-kelők bizony nyomokat hagytak maguk után. De a nyomkeresés, nyomkövetés rejtelmeibe majd csak a következő bejegyzés vezeti el a kedves érdeklődőket.
Ezt már csak azért is célszerű időnként megtennem, nehogy valakiben túl idilli, irigylésre méltó kép alakuljon ki a nádi farkassal való együttélésről, s hasonló elvetemült ötlete támadjon...
Csikasz sok mindenben pont olyan, mint a kutyák, illetve a Mudik. Ez, természetesen részben lehet a tanulás okán, hiszen velük együtt nő fel. S persze álmodozhatnánk róla, hogy majd minden okosságot eltanul az ebektől, de a valóság nem ilyen, sőt, pont fordítva, az összes kellemetlen hülyeségüket ellesi. Kezdődik azzal, ha kilépek az ajtón, mindenki nagyon örül, s természetesen felugrál. Csikasz se marad ki a buliból, kiegészítve azzal, ha viszek is valamit a kezemben, azt ő meg is próbálja kaparintani. No itt már a mentésnél akadnak gondjaim, mert nem vagyok se túl magas, se túl erős, hogy a fás kosarat fával teli a fejem feltett szállítmányozzam. Kezdem érteni, miért alakulhatott ki egyes népeknél a fejen való teherhordás... Csikasz akkor is felugrik már, ha nagyon szeretne valamit, például vacsorát vagy egy kis kényeztetést, azt ő is így jelzi. Így aztán a tiszta ruha lassan fogalommá kezd válni egyre távolodva a valóságtól...
de rohan ő is a többiekkel a kapura, s ott sertepertél, míg a többiek őrjöngve, hanggal megsemmisítik a renitens, kapu előtt közlekedő bármilyen élőlényt. Ha épp senki nem vetődik errefelé, akkor az őrhelyükről figyelik az eseményeket. Ezt már Csikasz is kitanulta, s Ércessel együtt posztol. 
Nem igazán kellemes, főleg nekem, mert a fegyelmezett, laza pórázos séta még nem megy, pláne, ha kutyát látunk, vagy lovat, de kivitelezhető, s nem jelent különösebben nagy lelki megterhelést Csikasznak sem. Sőt rengeteg szag, rengeteg inger, s nem utolsó sorban rengeteg cigicsikk és rágó, amik a kedvenc falatkái. Még most a hó alól is képes volt egy csikket előkotorni, amit én nem vettem észre időben...
Például gyermekbaráttá alakítja a bútorokat, vagyis az összes sarkot lerágja és minden egyebet is megrág - olykor még a téglát is...
Átköltözteti a 
kanapé alkotóelemit a nappali különböző pontjaiba, lerámol bármit, amit elér, sőt valahogy azt is, amit nem... Nagyjából szobatiszta, vagyis egyetlen helyet használ WC gyanánt, csak olykor elkaparja a tálcát, s az alkotás a pelenka helyett így a betonra kerül, de legalább már nincs az a veszély, hogy bárhol előfordulhatnak kisebb-nagyobb kupacok, mert az éjszaka sötétben kellemetlen következményekkel járhat. Szerencsére ezt a korszakot hamar kinőtte. Elkészült már a csillogó kennel, csak a berendezés van hátra, no meg néhány extra biztonsági intézkedés, mert azért Csikasz az csikasz...
Sokan úgy gondolják, hogy télen nincs igazán teendő a természetvédők számára odakinn, hiszen az idő is
gyakran cudar, no meg hát a természet is téli álmát alussza. Pedig, ha tudnák, mennyi minden érdekes kaland vár bennünket, ha olykor a kicsit zordabb időjárás ellenére is elindulunk az erdőket, mezőket bejárni. Bár az utóbbi időkben nem igazán télies az időjárás még december-január hónapokban sem, azért már láttunk pár centi havat...Csikasz meg is lepődött az ajtón kilépve, hogy mi is ez a fehér izé. Kóstolgatta, harapdálta, de nem lelte értelmét. Sajnos az a kevés is elolvadt, mielőtt igazán élvezhettük volna a terepen. De majd talán márciusban...
Így láthattuk az utolsó kornistárnics bimbókat az áprilisban csillagos nárciszokat is nevelő réten. Közvetlenül a búvósávok mellett voltak, hiszen társaik már réges-régen elnyíltak. Most a nyári kaszálások utáni másodvirágzást csodálhattuk meg. Azonban ezek a virágok már hiába várják a sötétaljú hangyaboglárkákat, amely lepkéknek egyetlen tápnövényei. A kaszáláskor általunk fennhagyott foltokban virágzott szálakra rakott petékből mér rég kikeltek a kis hernyók, jó kövérre ették magukat a szirmokból, magházból, s lemásztak a talajra. Ott rájuk találtak a kis hangyák s mostanra már szépen pihennek a jól klimatizált hangyabolyban. Ellenben lepkék híján, ha nem fagynak el, akkor magot még esetleg tudnak nevelni e késői szépségek.
szintén a vadaknak kihelyezve. Ez egyrészt elpusztítja azt a fát, amelynek ágai közé helyezték, másrészt a sót nyalogatni érkező állatok szintén letapossák, vagy épp feltúrják a körülötte lévő gyepet. Van, ahol az agyagos talaj miatt már kisebb tavacska is keletkezett. Ennek természetesen Csikasz nagyon örült, s egy jót pancsolt.
akad, de a vizet és a pancsolást, dagonyázást azt rettenetesen. Sose hagyna ki egyetlen pocsolyát sem, és az őszi esők nyomán kialakult kisebb tocsogókat is rendkívül élvezi. Most még nyugodtan hódolhat eme kedvtelésének, de ha eljön a tavasz, s ezeket a kis vizes élőhelyeket benépesítik a védett kétéltűek és rovarok, akkor biza vége a duhajkodásnak...
parki kollégákat Csopakon és sétáltunk egy picit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak otthont adó stílusos épületek körüli parkban. Sajnos a tanösvény tábláit nem tudtam áttanulmányozni, mert Csikasz sosem ott akar megállni, ahol én, s íly nagy "húzóerő" mellett nehéz olvasni, de aki arra jár, kellemes sétának ígérkezik, persze csak, ha nem visz magával egy nádi farkast... 
Arról nem is beszélve, hogy költséghatékonyság és vezetőképesség mutatókat számba véve végül a repülővel való közlekedést választottam, amire valószínűleg nem szívesen engedték volna fel jószágunkat. Így számára és a mudik részére is a panziós elhelyezés került kilátásba. Az lett volna gyanús, ha minden gördülékenyen zajlik, de természetesen voltak zűrök bőséggel. A kiszemelt kis panzióban a tervezett otthagyáskor derült ki, hogy az egyik kennel felül nyitott, a másiknak pedig olyan a rácsköze, hogy az akkori Csikasz (mostanra sokat tettünk eme tulajdonság kiküszöbölése érdekében...) kifért rajta. Így egy gyorsan kihordott idegösszeomlás után mentő segítséget kértem és kaptam egy szuper érdi panzióból, ahova így vasárnap este, hirtelen felindulásból befogadtak egy csikaszt és egy mudit. Nem véletlen, hiszen ők profik a kicsit "nehezebb esetek" kezelésében, a félősebb, viselkedési problémákkal küzdő kutyákkal való munkában, képzésükben, rehabilitációjukban: 
ahol a nyáron már egyszer kaszáltunk. A nagy szárazság és az azt követő csapadék becsapta e növényeket, mert azt hitték, eljött a tavasz. Ahol még az előző kaszálásnál a védett növények virágzásának és magszórásának, valamint ritka lepkefajaink, mint a hangyaboglárkák egyedfejlődésének biztosítása miatt nem kaszáltunk, no ott aztán akkora lett a kékperje, hogy Csikasz nem látszik ki belőle. Persze nem csak a mérete miatt, hanem az őszi időszakra gyönyörű aranysárgára színesedő levelek között kiválóan érvényesülő rejtőszíne okán sem.
Többször volt áramszünet az irodaépületben, így azokra a napokra közös őrszolgálati munkát szerveztük. Ilyen alkalom volt, amikor nagyobb területen, azt kisebb szakaszokra felosztva, a középfeszültségű áramhálózat oszlopait ellenőriztük madárvédelmi szempontból. Ezek az oszlopok kiváló kiülőhelyek, úgynevezett vártahelyek kisebb-nagyobb ragadozómadaraink számára, akik jó kilátás és a sikeres pocokvadászat reményében előszeretettel használják ezeket a gyepek, szántóföldek és tarlók környékén. De sajnos jelentős részük máig egyáltalán nem, vagy rosszul szigetelt, s a finom ebéd helyett a halálos áramütéssel szembesülnek a megpihenő szárnyasok. Évről évre igyekszünk a legveszélyesebb, így legsürgősebben szigetelendő oszlopokat felderíteni. Idén Csikasz segítségével kerestük a halálosztó oszlopokat, hiszen kiváló orra haszálatával a nagyobb növényzetben is megtalálja a tetemeket. 
Sajnos nem volt eredménytelen a nap, három veszélyes oszlopot véstünk fel a listára, de a többi kolléga is bővítette sajnos a kört.
Még némi kommunikációs nehézség - "jelnyelvi félreértés" - adódott, de azért egy kis fogócskába már sikerült becsatlakozni. Ezer felé szóródó figyelmét, ugyan az ízletes, illatos virslidarabkák hatékony segítségével, de még némi feladat végrehajtásra is össze tudtam szedni.
