Itt volt az ideje, hogy egy kicsit a hazai pályán is tevékenykedjünk a sok "világjáró" kirándulás után. Persze így sem szenvedtünk hiányt a különleges kalandokból. Sőt...most kezdődtek az igazi felfedezőutak.

Elsőként a denevérek detektoros felmérésébe kapcsolódtunk be. Részben az őrségi helyszínek kiválasztásában, részben a detektorok további üzemeltetésében tudtunk részt vállalni a munkából. Denevérkutatónk lelkesedését a közös munka iránt az sem törte le, hogy jeleztem - különösen hétvégén - két mudival és egy nádi farkas kölyökkel járok együtt. 

De mi fán is terem az a denevér detektor? Épp olyanon, amelyre kiakasztjuk... A denevérek főként olyan magas hangokat bocsátanak ki a tájékozódás, zsákmányszerzés és gyakran a kommunikáció céljából is, amelyeket az emberi fül nem képes meghallani. Nem is sejtjük valójában milyen zajos az éjszaka... Azonban van rá lehetőség, hogy lebuktassuk a környezetünkben, erdeinkben, rétjeink felett az éjszaka sötétjének védelmét kihasználva röpködő szárnyas emlősöket. Mégpedig úgy, hogy apró hangfelvevő készülékeket helyezünk ki forgalmas helyekre - erdei utak kereszteződésébe, kis tisztások szélébe, egy-egy nagy öreg tölgy ágaira. A kis műszer napnyugtától éjfélig felvesz minden csuda hangot. A kíváncsi kutató pedig az íróasztal mellett letölti a hangok kavalkádját, kiválogatja és a használt zsákmányszerző "csipogások" alapján meghatározza, milyen fajú denevér járt-kelt az éjszaka az adott helyen. Így úgy tudunk sok értékes információhoz jutni, hogy nem zavartuk meg az élővilágot s mi is jót alhatunk az ágyikónkban (ez persze csak azokra érvényes, akik nem élnek együtt egy nádi farkassal...)

Így aztán csatlakoztunk a denevérek hangját tanulmányozó kutatóhoz, s szebbnél szebb helyeket kerestünk fel Szőce, Kerkáskápolna és Kercaszomor erdeiben. Közben természetesen Csikasz is bemutatta az általa használt hangok széles repertoárját. 

Felszívtuk a tudást, ráállítottuk szemünket, hogy az elkövetkező három hétben egyedül is tudjuk folytatni a mintagyűjtést. 

Csikasz nagyon élvezte az erdei túrákat, rengeteg szag, rengeteg rágcsálni való fadarab, toboz, makk és hasonlók, sok rohangálás, bujkálás és bozótjárás...

S mint kicsivel később, az általunk gyűjtött felvételekből kiderült, tudományos haszna is volt tevékenységünknek. Egy fontos, fokozottan védett denevérfajt, a piszedenevért (https://www.hunbat.hu/) is sikerült 19 helyszínről kimutatni, amely a jó természetességű, idős odvas fákkal tarkított erdőállományok jelzője. Így az erdők sorsának, kezelésének tervezésekor eme tudás birtokában nagyobb figyelmet lehet szentelni ezen élőhelyek megóvásának.

No, de ennyire ne szaladjunk még előre. Midőn kutatónk ránk bízta felszerelését és nélküle folytattuk tovább az éjszakai rovarvadászok rejtett útvonalainak feltérképezését, mi sem maradtunk segítség nélkül. Lelkes fiatalok, akik az idei Ifjú Kócsagőr Program (https://ifjukocsagor.furgediak.hu/#!/) résztvevői, csatlakoztak hozzánk. Már ismerősként érkeztek, hiszen második gyakorlati hetüket töltötték nálunk. Jól is jött a segítségük, mert egyidejűleg a detektorok magas ágakra való felhelyezése, a jelzőszalag kirakása – gondosan ügyelve rá, hogy véletlenül se kerüljön egy sakál karmai, illetve fogai közé - a helyszínfotók elkészítése, a koordináták és dátum feljegyzése, a rohangáló nádi farkas és Rozika felügyelete azért nem olyan is egyszerű. Így azonban mindenkinek jutott feladat. Csikasz is megkapta első leckéjét a kétéltűek egy aprócska képviselőjétől. Ha jól emlékszem egy fiatal erdei békát próbált megfogni. Vagyis nem csak próbálta, szájába is vette, de ugyanazzal a lendülettel ki is köpte, meg még jó pár percig köpdöste a saját nyálát. Remélem, egy életre megtanulta, békát nem eszünk. Ezek a védtelennek tűnő jószágok ugyanis vagy a szembe, szájba célzott vizeletükkel, vagy bőrmirigyeik irritáló váladékával próbálják „lebeszélni” az őket fogyasztani szándékozókat. Mindannyian meglepődtünk, s kicsit ki is mosolyogtuk a kisasszonyt, így fotót természetesen elfelejtettünk készíteni. Csakúgy mint arról a ritka, ám annál murisabb jelenségről, amikor sakálunk sárkánnyá változik. Vagyis egy szőrtaraj meredezik Csikasz hátvonalának közepén, nyitott szájjal sziszeg és furán görbíti a hátát, mint egy macska. Gondolom, ijesztő szeretne lenni. Egy rohanós kanyar után kissé lemaradván futott felénk, s valami pillanatnyi memóriazavar miatt Rozikát nem ismerte fel. Gondolta, jól elijeszti, biztos, ami biztos. Ami azt illeti, jó kis nevetés kerekedett belőle...ezt még gyakorolni kell...

A fiatalokkal, hogy minél többet tapasztalhassanak a természetvédelmi őrök munkájából, életéből, nagyon sokat mentünk terepre. Mentettünk békákat – olykor Csikasztól is, mert minden pocsolyába feltétlen bele akar gázolni (ezt Rozitól tanulta, aki valójában egy kis vadmalac) – kerestünk vadmacskákat még az európai bölények között is

(https://www.orseginemzetipark.hu/hu/info/termeszetvedelem/europai-boleny-projekt.html),

bejártunk tanösvényt, szurdokerdőt, néztünk hallépcsőt, madárgyűrűzést és madármentő központot. Sok program, sok új élmény, sok új ember, akikkel Csikasz a maga módján barátságot kötött…