Valahol ott hagytuk abba Csikasz kalandjainak mesélését, hogy 3 napos korában először a kezembe vettem e csöppnyi jószágot. Őszintén bevallom, hogy féltem, sikerül-e életben tartanom, megfelelően gondoskodnom róla.

Már a legelején sok új tapasztalattal gazdagodtam. Kiderült, hogy nem is olyan egyszerű forró vízhez jutni egy benzinkúton…Mivel az út több, mint 5 órát tartott, így legalább egy megállóval számoltam. Sikeresen túl is voltunk az első etetésen. A tejporból csináljuk tejet módszer már ismert volt, hiszen a denevérektől a sünökön keresztül a vadmacskákat is ilyen módon kezdtük táplálni. A cumi és egy ennyire apró kölyök táplálása azonban nekem is sok tanulnivalót rejtett. Már csak pár kilométernyi autópálya volt hátra, amikor Csikasz felébredt, s megmutatta, hogy a nádi farkas már 3 napos korában is makacs, akaratos és tűzön-vízen keresztül megteszi, amit elhatározott. Vagyis elindult, hogy éhségét csillapítsa. 140 km/h sebességgel, illetve bizonyára csak 130 volt, de szóval nem lassan a kamionok között lavírozva próbáltam fél kézzel visszatuszakolni a mellettem lévő dobozkába a vinnyogó csöppséget.

Mondanom se kell, nem sikerült. Közben az első kaki is megérkezett, hogy teljessé váljon a káosz, s végül ölemben Csikasszal egy pihenőhely mentette meg életünket… Megálltunk, újabb küzdelmek árán szereztem többé-kevésbé forró vizet, és megetettem. Innét már „sima” utunk volt hazáig. Megismerkedtünk…

Lassacskán belejöttem az etetésbe, megtanultam, mi mindent kell a kezem ügyébe készíteni, s némi baráti rutinos segítséggel az evések utáni hasmasszírozás is gördülékenyen ment már. Az elkövetkezendő 2 hét 2-3-4 órás időintervallumokra osztódott fel, s mindenhová jött velünk. Részt vett a doktori iskola statisztika óráin (tuti nincs még egy ilyen képzett sakál gyerek a világon) – ekkor kezdett kinyílni a szeme, s a fülek is radarozták már a külvilágot. Mintegy 400 g-ot nyomott a súlya ekkor.  2,5 hetesen lassan már nem kérte a tejet, inkább valami szilárdat, s a súlyát is megduplázta. Kisebb felfedező utakra is indult már a fűben. De azért még sokat aludt. Így maradt le a salföldi pásztorkutyás terelőverseny eseményeiről, ahol a mudiké volt a főszerep:

http://magyarpasztorkutya.weebly.com/

20 napos körül járt, amikor már érezhetően jöttek a fogacskák, megvettük az első kis nyakörvet is és már a hámot is beszereztük a hosszabb séták alkalmára. Elkezdett mindenhova is felmászni, engem meg elkezdett a frász kerülgetni, hogy honnan mikor esik le, s zúzza magát halálra, vagy szerez be egy lábtörést…De túléltük

Még mindig sokat aludt, s képes volt bármilyen mozgásfázisban is elaludni. Egyszer fél napig nem találtam, s már komolyan aggódni kezdtem, hová tűnt…kiderült, hogy a kanapé mögé való bújócskában oly mértékben elfáradt, hogy mély álomba merült. Végül egy kis kutyatáp csalogatta elő az álomszuszékot.

Lassacskán Rozika is megnyílt az apróság felé, s elkezdtek játszani evések után, csak még a nagy méretbeli különbség némiképp akadályozta a gördülékenységét. 

Csaknem 1 hónapos volt, amikor első sétáját tette pórázon, méghozzá a büksi kockás liliomos réten (mert meg kell adni a módját egy ilyen fontos eseménynek). Most ugyan nem voltak liliomok, csak a vadmacskák miatt mentünk, de ez semmit se rontott az élményen…megkezdtük a közös természetjárást: https://youtube.com/shorts/T_xjisRDuMw?feature=share