Talán már említettem, hogy bár fantasztikus kaland és 
tanulás felnevelni egy nádi farkas kölyköt, sok-sok megpróbáltatással is jár.
Csikasz életében kevés olyan nap van, hogy ne ülnénk autóba, s utaznánk valahová. Az autózás a mindennapi rutin részévé vált. Legtöbbször a szolgálati és a saját autóm a közlekedési eszköz. Idővel azonban az is kiderült, amikor szerviz vagy egyéb logisztikai okból kifolyólag másik járműbe szálltunk be, hogy főhősünk igencsak ragaszkodik e kettőhöz. Épp elindultunk, vagy még azt se, csak becsuktam a box és utasa behelyezése után az ajtót, már érkezett is a szagos csomagocska. S hogy ha lehet, még fokozzuk a bajt, a stressz miatt nem a legkeményebb verzióban. Így aztán az utca „közepén” vagy egy gyors vészfék, s az első leállási lehetőségnél takarítás… Nem tudom, s azt hiszem nem is szeretném tudni, hogy mit gondoltak azok, akik ilyenkor elhaladtak mellettünk. Főleg, ha a delikvens úgy szállt ki a gondosan kikent szállítóboxból, hogy a termékből rám is jusson… Ja, és hangosan méltatlankodni sem illdomos. Egy csikasz sok türelemre is tanít.
Kutyásokra szokták mondani, hogy kétféle ruhájuk van, a kutyás és ami majd az lesz. Nos, ez a nádi farkas esetén hatványozottan érvényes.
Aztán ha sikeresen, netán extra takarítás nélkül megérkezünk valahova, ahol egy jót túrázunk, akkor túra közben bizonyára talál(nak) valami „kellemesen szagosat”, amiben meg lehet hemperegni, vagy amit meg lehet enni, netán mindkettő… Én meg gondolkodhatok, amint a boxot ismét takarítom, hogy a termék az állat melyik végén távozhatott…
Egy nádi farkas nevelése sok pozitív fejlődéssel is jár. Javulnak a reflexeim. Meg kellett tanulnom a jövőbe látni, pontos időérzékkel, jó logisztikai készséggel rendelkezni. Leszoktatott a tévézésről, s nem csak azért, mert se időm, se energiám hozzá, s már az elalvással sincsenek problémáim, hanem azért is, mert elrágta az adatkábelt. Szintén fejleszti a problémamegoldó és lakberendezési (mit hova mentsünk előle) kreativitást. Sportossá tesz. Amúgy se voltam az az üldögélő típus a két mudival, no de Csikasszal annyit megyünk, amennyit bírunk, hogy egy kicsit lefárasszuk.
Így történt az is, hogy az agilitys csapattársak unszolására nem tudtam nemet mondani egy kutyás túrázós hétvégére. Nem bántuk meg. Régi bakancslistás helyszínemre sikerült így eljutni Salföldön. Csikasz rettenetesen élvezte a két új kutya társaságát. Folyamatosan azon mesterkedett, hogyan tudná a két hatalmas ebet egy kis játékra rávenni. Vagy legalább vennék észre…
Nem adta fel (ő nem az a jellem), és két napig próbált a kegyeikbe férkőzni, folyton hanyatt dobta magát a lábaik előtt, a szájukat, lábukat próbálta nyalogatni. A nagyok, Koda és Brooklyn pedig próbáltak kitérni áradó szeretete elől. Kodát még sétálni is „elvitte”, mert megtetszett neki a flexi póráz piros műanyag fogantyúja.
Az éjszakázástól féltem kicsit, mert a szobakennelt nem nagyon bírja Csikasz. Azt találtam ki, hogy betettem a szállítóboxot a kennelbe. S így, bár a hely kevesebb lett, de cserébe a megszokott búvóhely talán némi nyugalmat biztosított. Végül egész tűrhetően átvészeltük az éjszakát. Néhány órát még aludni is tudtam. Bár a vihar miatt hol egyik, hol a másik mudival kellett a keskeny fekhelyért megküzdenem…
A gyönyörű pálos kolostor romja és az üdítő társaság viszont mindenért kárpótolt. Csodás kis hely az erdő közepén. https://www.termeszetjaro.hu/hu/poi/rom/salfoeldi-palos-kolostor-romja/36101306/
A környék többi látnivalója, kirándulási célpontja is fantasztikus. Számomra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park legszebb, legkedvesebb helye a Káli -medence: https://www.bfnp.hu/hu/tajegyseg/kali-medence
S Cintiának köszönhetően szuper fotók is születtek Csikaszról. Hozzá ugyanis külön fotóst kell fogadni, mert számomra pont elegendő kihívás a három pórázt folyamatosan kibogozni.
Ahogy a nyár is a végéhez közeledett, Csikasz is haladt az oltásaival, így közeledett a kutyaovi kezdésének lehetősége is. Elkezdte váltani a fogait.
És megszerezte első komolyabb sérülését is. Valahogy, talán a kerítésből kiálló drótdarabkával való összeütközés folytán felhasadt a bőre úgy 3 cm hosszan. Megmutattam állatorvosunknak, aki rögtön mondta, ezt biza varrni kellene. De reggel gondos gazda módjára megreggeliztettem a kis csibészt, így altatás nem jött szóba. Végül vettük a bátorságot és úgy, ültetve az orvosi asztalon összeöltötte a doki. Gondoltam, ha megharap, legfeljebb azt is összevarrja a doktor úr, ha már úgy is benne van a munkában. A csomót már nehezebb volt megkötni, de szépen tűrte. Még az injekciókra se reagált. Volna mit a mudiknak is eltanulni Csikasztól…
A seb hamar begyógyult, az oltásokat is megkaptuk, így legközelebb már arról mesélhetek, milyen volt az első napunk az oviban…
Fotók: Kereki Cintia
