Most, hogy már kiderült Csikasz honnét is érkezett a mi kis falkánkba, itt az ideje, hogy a „csapat” többi tagjáról is tegyek említést. Az aprócska kölyök nevelése során anyai szerepek egy jelentős részét Rozikának szántam, aki egy mudi szuka – eme őshonos terelőkutya fajta nemes képviselője. S bár, még sosem volt kölyke – és már nem is lesz saját – bíztam az ösztöneiben. Tévedtem. Csikasz akkor kezdte csak érdekelni a mudi hölgyet, amikor már egy picit nagyobbacska lett, s lehetett véle játszani. Egyetlen fiú a csapatban Érces, méghozzá Tápai Tekergő – s nevével ellentétben nem szokása a tekergés, mindenütt a sarkamban van, lévén ő is vérbeli mudi.

A portánkat és álmunkat pedig Borzas, a komondor őrzi. S végül volnék jómagam, egy természetvédelmi őr az Őrségi Nemzeti Parkban.

Sok egyéb mellett a vadmacskák kutatására szántam el magam még 2019-ben. Itt jött az ötlet, hogy mivel amúgy is fel vagyok vértezve két mudival, akik ugye munkakutyák volnának, használjuk a képességeiket. S ha nem is macskák terelésében, de a szaglásukat, dolgozni akarásukat kihasználva, nyomjeleik felkutatásában szorgoskodhatnának. Innét aztán következett a gondolat, hogy egy profi „orr”-ot is beszerezhetnénk, s így érkezett meg Csikasz. De nem ő az első „vadállat” a házunk táján…

Pont egy esztendővel ezelőtt történt, hogy egy késő esti telefonhívás arról értesített, erdő között kölyök macskát találtak. Reggel várt is a Nemzeti Park Igazgatóság épületében egy hatalmas doboz. A dobozban aprócska cicóka, hangja viszont annál nagyobb. 

Kísérteties morgást hallatott bárki közelítette. Szakemberekkel értekezve arra jutottunk, vadmacska lehet.

Ő lett Elza, s egy hetet vendégeskedett nálam, ami alatt nagyon izgalmas volt megfigyelni viselkedését. Íme néhány rövidke videó a vacsorájáról:

Aztán felvittem Budapestre a Fővárosi Növény- és Állatkert munkatársaira bízni gondozását, hiszen nálunk nem állt rendelkezésre megfelelő hely. De nem sokáig maradtunk macsek nélkül. Most e-mailben kaptam videókat a nicki gátőrházból, ahol az udvaron talált kölyök cicával „bajlódtak”, mert nem igazán akart kezessé válni. Elhoztam, bár a befogása is kalandos volt – egy horgászszákkal kanalaztuk a macskahordozóba, amit gyorsan rázártunk néhány gyorskötözővel bebiztosítva. S mivel bizonytalan volt vadmacska-e, így magam próbáltam gondoskodni róla. Kialakítottunk egy félre eső épületben egy benti és egy kinti kifutót számára. Ő később a Bonifác nevet kapta. S így kiváló alkalmam volt testközelből – azért a biztonsági távolság megtartására különösen ügyelve – felnevelni egy valódi vadmacskát. Sikerült bekamerázni mindkét kifutórészt, így folyamatos megfigyelés alatt tarthattuk a cirmost.

Fantasztikus élmény volt nyomon követni fejlődését, ahogy az első valódi zsákmányt, aztán az első élő egeret körbejárta, s felélesztve az ősi ösztönöket egyre rutinosabban elfogta. Felkészült az önálló életre. Mindkét macskakölyök genetikai vizsgálatánál kiderült, hogy valódi vadmacskák. S közben elérkezett az idő is a szabadon bocsátásra. Május hónapot tűztük ki, amikorra az egerek, pockok is már szép számban felszaporodnak, akadnak rovarok, hüllők és madarak, s egyéb finomságok az éhes vadmacskáknak.

Igen, a vadmacska mindezeket fogyasztja, s ez a természet rendje. Ami azonban komoly problémát jelent, az a nagyon nagy számban előforduló kivadult, vagy házaktól messzebb elkóboroló házi macska állomány. Veszélyezteti a védett madaraink költését, a védett hüllőket, kétéltűeket. De akár a rágcsálók között is találunk áldozatul eső védett fajokat. Játékból vagy vadászösztönüktől hajtva sokkal több zsákmány ejtenek, mint szükséges volna. Hurcolt betegségeikkel, élőhelyek elfoglalásával veszélyeztetik a vadmacskáink életterét is. Komoly természetvédelmi problémát okoznak.

https://www.orseginemzetipark.hu/hu/hirek/elza-visszater.html

S midőn eme sorokat írom, épp egy svédországi konferenciára repülök, hogy az ottani hallgatóságnak tartsak előadást a vadmacska kutatásunkról...

Fotók: Fekete Gabriella, Takács Árpád, Gruber Ágnes