... vizet áraszt... No ha azt még éppen nem is, vagy csak kissé, de esett bőséggel az utóbbi hetekben. Azonban sem az eső és a közlekedést mindenütt nehezítő sár, sem a metszően hideg szél nem tántorított el bennünket a túráktól, a terepi munkától, hiszen dolog akad mindig bőven, s itt ritkán lehet Pató Pál úr szavait idézni, hogy "Ej, ráérünk arra még...". Ha nyílnak a virágok, akkor menni kell és megszámolni, mert a sakktábla mintás kockás liliomokat még legszebb pompájukban is nehéz észrevenni a szedresebb, bozótosabb vagy épp magasabb fű között. Ha elnyílnak a virágok és a szorgos beporzó rovarok, kiknek csalogatására az egész cicoma készült, elvégezték dolgukat, akkor azt követően már nem szeretnének feltűnni, hisz az értékes termést inkább rejtegetni kell. S a kíváncsi szemek elől elrejtőznek. De lelkes kis csapatunk mindent megtett, hogy felderítsük a - sajnos háromévente szinte a felére csökkenő - állományt. Törtettünk szedresben, gázoltunk fél lábszárig érő vízben, lestük a térképet, hogy kis csatárláncunk nagyjából egyenes vonalban haladjon. Ide kivételesen nem Csikasz, hanem Rozi kísért el. Könnyebb is volt számomra a rövid pórázt kezelni a szedres bozótban, mind Csikaszét bogozni. Rozika a virágokra is jobban tudott vigyázni, s a fontos "leletet" is könnyebb volt vele megnézni, vagy tőle megszerezni, mint a kis nádi farkastól. Találtunk egy sünbőrt és egy koponyát. Ez azért érdekes, mert csak egyetlen élőlény hagyja maga után ezt a nyomot, mégpedig az uhu, hazánk legnagyobb bagolyfaja.

Rozinak második alkalommal is szerencséje volt a csodás liliomok között velünk sétálni. A Természetvédelmi Őrszolgálat munkáját Polgári Természetőrök segítik. Lelkes önkéntes természetbarát csapatunknak 3 évente szervezünk egy ismeretterjesztő, csapatépítő továbbképzést, amelynek során az idén a mesébe illő büksi rétekre s földvárhoz kalauzoltuk el őket. A legtöbben kutyával érkeztek, így Csikasz végül a kocsiban bosszankodott, Rozi pedig a magyar fajták "felvonultatását" ékesítette.

De Csikasz sem maradt le a látványról, mert egy harmadik alkalommal őt vittem, így mind a liliomokat (mind megúszta), mind a földvárat (ezt sem ásta tovább, hiszen az már ott illegális kincskeresésnek számítana) megcsodálhattuk közösen. Persze nádi farkasunk sokkal inkább élvezte a látványnál, hogy fel-le lehet száguldozni. Aminek én mindig külön örülök, mert reménykedem, ilyenkor kicsit jobban elfárad...

https://youtube.com/shorts/hS8E94lKmZQ

A tavaszi szél nem csak a vizeket borzolja, hanem a sok-sok természetbe szórt szemetet is fújja. Ez az időszak az intenzívebb szemétszedés ideje is nálunk. Egész éven át végezzük ezt a feladatot, de ilyenkor több, lakosságot, önkénteseket megmozgató akciót is szervezünk. Egy ilyen szombati napon csatlakoztunk mi is Csikasszal a szorgoskodók csapatához. Őriszentpéter és környékének megtisztítása, vagy legalábbis azon állapot felé haladás volt a cél. Mivel mi sokkal otthonosabban mozgunk külterületen, így egy kedves házaspárral alkottunk csapatot s egy kis facsoport megtisztítását kaptuk feladatul a szervező kollégától. Ilyenkor, mielőtt a bokrok, fák lombja kiserken, vagy a fű megnő, sokkal könnyebb észrevenni a bozótos alján bujkáló, oda nem való dolgokat. De első ránézésre nem gondoltuk volna, hogy kétszer megpúpozzuk a Toyota platóját. A sok év szolgálat alatt láttam már ezt-azt, de még mindig megdöbbenten állok előtte, hogy mi mindent képesek egyesek kihurcolni az erdőbe, rét-szélre és bedobni az árokba. S minden darab befért volna a kukákba... De most már egy része a lelkes önkénteseknek köszönhetően, a megfelelő helyre került, s nem veszélyezteti a környezet és az élőlények épségét.

Utolsó bejegyzésünk óta egy jelentős esemény történt Csikasz életében - azon kívül, hogy időközben felnőtté vált - elejtette első zsákmányát. Mielőtt egy szarvasbika képét körvonalazná a kedves olvasó, gyorsan megnyugtatok mindenkit, hogy a nevezett élőlény egy pirókegér volt. Sajnos magát a megfogás folyamatát nem tudtam rögzíteni, mert az csak egy ugrás és a fűben matatás volt, s mire a telefonomat előkotortam és beélesítettem, már csak a játék maradt. Az elfogyasztást - ha egyáltalán akarta volna - nem mertem megengedni, mert az egér "társa" 1 méterre tőlünk csak nagy nehezen volt hajlandó elmenekülni, arra gyanakodtam, hogy esetleg rágcsálómérget fogyaszthattak. Sajnos a nem megfelelően kihelyezett, vagyis nem a járatokba dugott és földdel lezárt méreg és így a felszínen könnyű prédaként kóválygó egyedek komoly veszélyt jelentenek a ragadozóknak. Számos védett, sőt fokozottan védett "egérfogyasztó" mérgeződhet meg ezen zsákmányok összegyűjtésével. Akár ragadozómadaraink, baglyok, de akár a vadmacska vagy a molnárgörény is áldozatává válhat eme gondatlanságnak. Pedig csak pont azt végeznék, amit az emberek is el szeretnének érni drága pénzen vett mérgek kirakásával, vagyis pusztítják a rágcsálókat. Mindenkinek sokkal kedvezőbb volna, ha ezen természetes pocok és egérirtókra bíznánk inkább a dolgot, s kiülőhelyek, költőládák kihelyezésére költenék inkább a pénzt.

S, ha már szóba került a kedvenc vadmacskánk, akkor itt mesélem, el, hogy nagyon kedves osztrák vendégeink voltak, akik a szomszédos területeken kezdtek a faj felderítésébe, s átugrottak egy rövid ismerkedős látogatásra hozzánk. Természetesen Csikasz is velünk tartott, így valahogy többet esett szó a kutyákról, csikaszokról, farkasokról, mint a vadmacskákról... Megnéztük az Őrségi Népi Műemlékegyüttest is Szalafőn. Itt van néhány nagyon kedves törpekecskénk. Kutatóink se bírtak ellenállni a kéregető, hízelgő cuki jószágoknak, s szerintem pont a leginkább illatozó bakot sikerült néhány percig vakargatni... Már el is felejtettük ezt a kis közjátékot, közben jót sétáltunk a bölényes kilátóig meg vissza, Csikasz kedvére pockászott - most nem fogott... Aztán már az Őserdőnél jártunk, amikor Csikasz egyszer csak megszagolta a korábban kecskét simogató kezet, s ami ezután következett, azt videóra kellett volna venni...de az ámulattól és a nevetéstől persze akkor ez nem sikerült, de néhány fotó azért készült. Kis nádi farkasunk ugyanis olyan dörgölődést vágott le az osztrák kolléganő kezéhez, hogy többször felborította. Akármelyik macska megirigyelte volna...Előtört a "szagfelvétel-mánia". Ezen muris kaland után aztán másik "csodát" is mutattunk a kollégáknak, ugyanis pont olyan szerencsés időben érkeztek, amikor még pompásan kéklő békáinkat is meg tudtuk mutatni, de erről majd a következő bejegyzésben mesélünk...

A mostani bejegyzés nem véletlen készült el a mai napra, ugyanis mostantól április 19-e a "Sakálok Világnapja" - "World Jackal Day".  

 Fotó: Peter Gerngross, Gruber Ágnes