Most a legszebb az őrségi erdő. Legalábbis az én számomra. Szememben a frissen kibomlott bükk levél zöldje a legcsodásabb zöld... De a kis magoncok is az élet csodái. Itt a kedvenc fotóm: 

Lassacskán bontják a leveleiket a gyümölcsfa oltványaink is. Mint az utóbbi években már hagyománnyá vált, idén is volt oltónap Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe körül, nálunk március 19-én. Most a csákánydoroszlói Vízi Vándor Látogatóközpont adott otthont a rendezvénynek. Ha már így is - úgy is ott voltunk, kihasználtam a lehetőséget, hogy vásároltam néhány vadalma alanyt, s a szakemberekkel beoltattam az otthonról hozott boralma oltóvesszőkkel. Az öreg, hagyományos fajtájú fámat ugyanis a birkáim néhány nap alatt lekérgezték, s így sajnos halálra ítélték. Persze, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, s néhány más ősi fajtát is kikerestem a számtalan, szebbnél szebb, vagy épp különlegesebb nevekből, s vittem haza oltóvesszőt, hogy a gyümölcsösömet színesítsem. No és persze nem utolsósorban azért is, hogy legyen sok finom gyümölcsünk, mert Csikasz azt nagyon-nagyon szereti. Kedvence a sárgabarack, így az öreg fáról is próbáltam oltatni, hogy legyen utánpótlás.  Az Őrségi Nemzeti Park megalakulásával nem csak a természeti értékek, hanem a hagyományos tájhasználat, a különböző tájfajták, a gazdálkodás, a népi építészet, a kultúra megőrzése mellett is elkötelezték magukat a természetvédők. Így fontos szerep jut az ősi, hagyományos gyümölcsfajták megőrzésének is. Létesült egy gyűjtemény, a Csörgőalma Gyümölcsöskert, s készült több ismeretterjesztő kiadvány is, felmérések, leírások a fellelhető fajtákról, bemutató kertekről, s sok kollégánk, köztük jómagam is igyekszik saját és ismerettségi, rokonsági kertekben is terjeszteni, megőrizni eme nagyon értékes és ízletes, egészséges gyümölcsöket szolgáltató fákat. Akit érdekel e téma, vagy a gyümölcsfák, azoknak ajánlom a kertünket, illetve itt olvashat többet: https://gocsejta.hu/index.php/47-gyuemoelcsfajtaink

Természetesen Csikasz és Érces is velem tartott, s bár az idő nagy részében a kocsiban horpasztottak, azért néhány rövidebb sétát megejtettünk. Érces a látogatók körében a mudit, mint magyar kutyafajtát népszerűsítette impozáns megjelenésével, Csikasz pedig egy elpusztult citromsármány megtalálásával hívta fel a figyelmünket, hogy a csónakház déli ablakaira még kell néhány ragadozómadár sziluettet ragasztanunk, mert a tükröződő üvegfelület azt a hatást kelti a kis madarak számára, hogy tova tudnak repülni, de közben nekicsapódnak a kemény felületnek. Ha túl nagy lendülettel érkeznek, az ütközés sajnos halálos is lehet. Ezért jók a függönyök, vagy a matricák, illetve szinte a legtöbb ablakdísz, mert észlelhetővé teszik az üveget.

Aki régebb óta követi történeteinket, annak már bizonyára feltűnt, hogy gyakran vesszük utunkat valamelyik nagy fa matuzsálem felé, vagy fotózom Csikaszt valamely termetes tölgy, bükk tövében vagy épp kidőlt monumentális fatörzsön. Nem csak szépségük, méreteik, koruk varázsol el bennünket, hanem a természet számára is rendkívül fontos alkotóelemei az erdőknek ezen öreg fák, hiszen rengeteg más élőlénynek adnak otthont, táplálkozó vagy épp búvóhelyet. Még akár a vadmacskáknak is...

Szerencsére akadnak még sokan mások is ilyesfajta lelkesedéssel a faóriások és védelmük iránt. A közelmúltban is így jutottunk el három hatalmas öreg kocsányos tölgyhöz, amiket eddig nem ismertünk, pedig pár száz méterre járunk tőlük nap, mint nap, csak épp "megbújtak" a szemünk elől... Csikasz is szereti a hatalmas törzseket átvizsgálni, hiszen mindig akad egy érdekes üreg, egy fura bogár, vagy egyéb felfedezni való... A tölgyek pontos helyének rögzítése után teljesen más terepre vettük az irányt. Egy kavicsbányát kellett bejárnunk, hogy ellenőrizzük, van-e gyurgyalagok költésére utaló üreg, várhat-e a madarak megjelenése az április végi, május elejei időszakban. Természetesen itt is rengeteg izgalmas szag, nyom, ürülék és rovarok garmadája kötötte le nádi farkasunk figyelmét, nehéz is volt rávennem, hogy haladjon velünk, s főként, hogy abba az irányba, amerre mi szeretnénk. Aztán a csúcs a kis tavacska volt. Az élet már elkezdett itt megtelepedni, néhány nedvességkedvelő növény és a kétéltűek is felfedezték a nemrégiben létesült kis élőhelyet. Számos béka petecsomót találtunk. Ezek nagyon tetszettek is Csikasznak...túlságosan is. Alig tudtam lebeszélni, vagyis elrángatni a víz széléből, hogy ne fogyassza el az épp kikelés előtt álló petéket... Így kissé elkeseredetten, de a partól szemlélte csak a vízi világot.

Csikaszt, illetve az ő társaságában bármiféle fotót készíteni rendkívül nagy kihívás. Ő maga is állandó mozgásban van, ha meg is áll egy rövid időre, midőn exponál a fényképezőgép, addigra bizonyára mozdul. Így nagyon kevés jó kép készülhet. Húsvétkor családlátogatás okán Veszprém környékén jártunk, s mivel Csikaszt a társaság kevésbé köti le, illetve fárasztja el, így egy hosszabb sétára is indultunk. Szeretem ezeket az alkalmakat, mert a "kutyasétáltatás" mellett szuper botanikai körtúra. Már csak fotózni nem sikerül, mert amint lehajolok, hogy egy apróbb virágot lefotózzak, természetesen Csikasznak is, Ércesnek is meg kell azonnal nézni. Ez aztán azt eredményezi, hogy fotózás helyett mentőakciót hajtok végre, nehogy letapossák. Ha meg úgy döntök, hogy oké, akkor legyenek ők is a fotón, akkor meg szándékosan szabotálják... Így továbbadni nem tudom, de számomra csodás élmény...

Áprilisban rengeteget utaztunk. Jártunk továbbképzésen a Magyar Államkincstárnál - itt a parkolóban kivitelezett sétánk elég nagy feltűnést keltett a dolgozók körében, s végül a másfél órás séta végén azt vettem észre, hogy szinte elment a hangom, mert megállás nélkül beszéltem. Mindig volt körülöttünk 5-10 ember, akik záporoztak a kérdéseikkel, s miközben Csikaszra is figyeltem, próbáltam értelmes válaszokat adni. Így nem csak Csikasz, hanem magam is jól elfáradtam...

Jártunk aztán az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Etológia Tanszékén is. Egy gyerekkori álom valósult meg ezzel számomra, ha nem is teljesen úgy, ahogy terveztem. Etológusnak szerettem volna tanulni, csak aztán másfelé vitt az út. De most a vadmacskák és a csikaszok kutatása kapcsán végül mégis eljutottam ezekre a folyosókra. Csikasz ugyan csak a parkolóban sétált, de még az is lehet, hogy egyszer ő is felkísér...

Majd utunkat ismét a déli országrész irányába vettük, s egy veszettség oltás erejéig meglátogattuk a kedvenc szegedi állatorvosainkat és asszisztenseinket is...Most sokkal zökkenőmentesebb volt az út is, a megérkezés is, mint a legutóbbi alkalommal... a box is tiszta maradt, Csikasz is... még csodás virágos fotók is készültek...Jártunk a Mélyponton, az ország legalacsonyabb pontján is. Elég elhagyatottnak tűnt. Sétáltunk a Tisza töltésén és rohangáltunk a töltés oldalában. Még a felettünk több kört megtevő repülőgép is csak Ércest zavarta kissé, Csikasz fel se vette, hogy egy hatalmas zúgó "madár" száll el felettünk...

Azért nem csak a távoli tájakon kalandoztunk, hanem jártuk szorgalmasan az őrségi erdőket, réteket is. Ellenőriztünk fakitermeléseket és sajnos nem mindenütt találtuk rendjén a dolgokat. Egy-két helyen, sajnos még mindig, ottfelejtődik a szemét. Néhányan úgy vélik, ha az üres fém dobozokat a tűzbe dobják, akkor az úgy jó lesz. Tévednek, mert éppúgy ott marad hosszú-hosszú évekre szemétként.

Arról, hogy az egyre inkább virágba boruló réteken járva milyen szépségeket láttunk, azonban majd csak a következő bejegyzésben mesélek...

Ha valaki ismer védelemre érdemes, idős, böhöncös, odvas fát, bíztatom rá, vegyen rész most meghirdetett akciónkban!

 Fotók: Orsy Éva, Gruber Ágnes