Ahogy egyre hosszabbodnak a napok, egyre jobban kitolódnak a kinti munkával töltött időszakok is, amelynek következtében még kevesebb idő jut leülni a gép elé, s "papírra vetni" kalandjainkat. Viszont sétáink alkalmával próbálok sokat videózni, így inkább ezekből osztok meg a kedves érdeklődőkkel többet... Íme egy-két friss:

De mesélni valóm is akad azért... A múlt nap reggel dolgozóba menet már majdnem beértünk Őriszentpéterre, amikor látom, hogy egyenruhás egyének ácsorognak az út szélén, s láthatólag megfogalmazódott bennük a gondolat, hogy ezt a közelgő terepjárót most közelebbről is megszemlézik. Vagyis félreintettek. Azt láttam, hogy nem rendőrök, de még reggel volt, akkor a szem is kevésbé lát, s az agy meg pláne lassabban dolgozza fel az infót. Szóval azt gondoltam hirtelen, hogy a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai. De nem is izgatott különösebben, nem szokott gond lenni, s igazából a hatósági autókat nem is nagyon szokták analizálni. Megálltam. Vártam, hogy kérnek valamiféle papírokat, de az egyenruhás kollégát a plató érdekelte. Szerencsére azon nem sok minden volt, talán még kakis szemetes sem (ez Csikasszal való utazásnál elég gyakran kerül a platóra), csak néhány villanypásztor karó, amit a gyepeken használunk kijelölésre. No meg persze a múltkor begyűjtött szerencsétlenül járt - elütött - vadmacska vére nagy foltban... Utóbbi nem tűnt fel, s a plató után a kabin felé irányult a szigorú tekintet, s már érkezett is a kérdés, hogy abban a ládában - boxban mi van, kutya? hazudni ugye nem szabad, kibúvó egy ilyen kérdésre nem volt, be kellett vallanom, hogy nádi farkas. A  pontosság kedvéért az aranysakál kifejezést láttam jobbnak használni, bár nem annyira szeretjük, de talán kisebb félreértésekre ad okot, mint a farkas...az veszélyesebben hangzik. Rögtön érkezett is a következő kérdés, hogy az meg minek. De nem lepett meg, gyorsan tudtam válaszolni, hogy nyomkeresést tanulunk vele. Úgy tűnik kielégítettem a kíváncsiságát, s utamra is engedett, miközben még hátrafordulva elújságolta kollégájának az érdekes információt. Ezt gyorsan megúsztuk - gondoltam - s mentünk dolgunkra. Aztán délben jön az erdész kolléganő, hogy keresnek engem a Katasztrófavédelemtől. Nézek rá csodálkozva, mire elmondta, hogy őt is megállították a céges terepjáróval (itt esett le, hogy a Katasztrófavédelem ellenőrizte az autókat, akik különös hangsúlyt fektetnek a dolgok biztonságos szállítására). Gondoltam, milyen véletlen szerencse, hogy Rozi, aki az ülés előtt a földön feküdt, kivételesen csendben, s így észrevétlen maradt, hiszen ez a utazási mód nem épp szabályos, mert vagy boxban, vagy bekötve kellene neki is utaznia...Visszatérve a kolléganőre, őt már úgy állították meg, hogy "Hol a sakál???". Szegény hirtelen azt se tudta, mi van és miért, mire rájött, hogy feltehetőleg összekeverték velem... Nem is mentem arra egész nap, ki tudja miért kezdtek "körözni" bennünket. 

Másik, előbbinél jóval izgalmasabb kalandunk az volt, hogy Csikasz elveszett. Vagy én vesztem el, vagyis a legpontosabb kifejezés, hogy elvesztettük egymást. A Kerca-patak rehabilitált ágát akartam végignézni, nincs-e olyan akadály, ami útját állná a víznek. Ez miatt helyenként a bozótosban bujkáltunk. Csikasz hol mellettem, hol kinn a réten követett. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem látom hol van. S mivel azt tanították, hogy ne nézegessek hátra, ne menjek utána, hát haladtam tovább a dolgomat végezve, közbe-közbe persze szólongatva a delikvenst. De mindhiába, nem került elő. Már közel egy órája mentem körbe-körbe, átbújtam még a legsűrűbb kökényesen is, hátha csak elakadt a póráz. De sehol semmi. Úszni még nem szeret, s mivel a Kerca régi ágába épp most engedtünk sok vizet, azt sejtettem, hogy a falu felé nem ment, de el sem tudtam képzelni hová tűnt. Pedig egy frankó csontot is találtam neki későbbre. A kabátomat már a keresés kezdetén ott hagytam, ahol utoljára láttam, gondolva, hogy ha előkerül, azzal ellesz egy darabig, s így ott megvár. Elkeseredésemben próbáltam telefon Érces ugatását vagy a falka vonyítását lejátszani, hátha a kíváncsiság előhozza. De semmi. Már fogalmaztam magamban az utolsó blogbejegyzést, hogyan is hagytam el Csikaszt, meg tervezgetni, hogyan fogom újra berendezni a lakást, amikor egyszer csak a kabát mellett előbujt a kökénybokrok alól. 

Március közepén abban a szerencsében részesültünk, hogy Csányi Vilmos "Miért a kutya a legjobb barátunk?" című előadását hallgathattuk meg élőben. Miközben a professzor a kutyákkal és emberek által felnevelt farkasokkal végzett nagyon érdekes kísérletekről mesélt én szorgosan jegyzeteltem, mit kellene nekünk is kipróbálni. Nádi farkasunk pedig békésen szunyókált a kocsiban, mit sem sejtve az "ellen készülő merényletről"...

Végül csak egy aprócska tárgyat szeretnék bemutatni, amelynek szintén Csikasz volt a modellje, s egy rendkívül ügyes barátunk készítette.

Erdei és egyéb származású társaival pedig itt lehet még ismerkedni: Vándormadár Műhely