Már nagyon sok kalandunk elmesélésével vagyok adós. Így év kezdetén azonban úgy döntöttem, hogy az előző esztendő, illetve eddigi közös életünk legnagyobb eseményével kezdem.

A történet valamikor a nyár elején indult. Egy irodai munkával jelentősen terhelt napomon, hogy elkerüljük a kellemetlen következményeket, rövid egészségügyi körre indultam Csikasszal az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság irodaépületét körülölelő kis parkban. Ilyenkor az összes szerencsétlen rózsabokrot és egyéb, a föld síkjából kiálló terepalkotót meg kell szemlélni, s meg kell jelölni... Épp az elmélyült szemlélésnél, illetve szaglálásnál tartottunk valahol a Tourinform Iroda bejáratához közel, amikor az ajtó feltárult és kifelé igyekezett egy család. Sajnos - lassú vagyok, ezt nem tagadhatom - kissé későn észleltem, hogy egy aprócska eb, talán csivava, is van velük. Így nem tudtunk időben távozni, Csikasz átváltozott sárkánnyá. Aggódni nem kell, azért ebben az állapotban is arrébb tudtam vonszolni, s igyekeztem eltűnni, mielőtt maradandó sokk éri a kutyust s netán kisgazdáit is, hogy itt milyen barátságtalan a fogadtatás...

Már csaknem el is feledtem azt a kis találkozást, amikor egy pár nap múlva csörgött a telefon. Épp úton voltunk kolléganőmmel, hogy néhány, veszélyeztetett sorsú gyurgyalag költőtelepet ellenőrizzünk. A színpompás madarak ugyanis homokfalba vájt üregekben költenek. A felhagyott homokbányákba, ahol a költésre még alkalmas homokfalak találhatók, azonban előszeretettel hordanak szemetet, bányásznak illegálisan egy kis homokot, céllövöldének vagy krosszpályának használják, netán méheket telepítenek. Mindez jelentősen veszélyezteti a költések biztonságát, mert vagy zavarják a madarakat, akik így nem mernek etetni, vagy a méhészek esetleg megpróbálják eltávolítani onnét őket, hiszen elfogyasztják olykor, egyéb rovarok mellett, a méheket is. Ezért aztán a fokozottan védett madarak költési idejében gyakrabban ellátogatunk ezekre a helyszínekre. Szóval az egyik bányát elhagyva autóztunk tovább, amikor csörgött a telefon. Ki volt hangosítva, így felvettem. Kiderült, hogy a csivavás család családfője, Buzás Balázs hívott, aki többek között természetfotós. Mikor bemutatkozott, s az azonosításhoz felhozta, hol is futottunk össze, őszintén szólva kezdett bennem meghűlni a vér... Lelki szemeim előtt már láttam a sokkos kiskutyát, aki Csikasszal való találkozás óta rettegésben éli életét, az érte aggódó gyerekeket, s vártam a felháborodott reklamációt, s kezdtem fogalmazni védőbeszédem... De aztán teljesen más volt a valós téma, Az iránt érdeklődött Balázs, hogy készíthetnének-e fotókat Csikaszról. S röviden mesélt Joel Sartore fotósról s gyűjteményéről. A National Geographic világhírű fotósa elhatározta, hogy készít egy fotógyűjteményt a lehető legtöbb fajról készült képekből. Összegyűjti az állatokat, mint Noé a Bárkára. Míg Noé az özönvíz elől menekítette az élőlényeket, addig Joel a fajok kihalásának veszélyére hívja fel a figyelmet. Ezért szerepelnek fotóin nagyon gyakran veszélyeztetett, már csak kis egyedszámban előforduló ritkaságok. Szinte minden modellje azonban fogságban tartott egyed, így a fotózással nem zavarja a természetes állományokat sem.

Mivel még nem volt fotója eme fajról, vagyis az aranysakálról, ránk gondolt. Húúú, ez a hír, a lehetőség aztán engem sokkolt, ha alpárian fogalmaznánk, mondhatnánk, hogy besz...ás. S ez meg is történt, mert úgy tűnik Csikasz is értette a témát, s hasonlóan vélekedett a hírről, mert ő időközben meg is valósította... Szóval miközben kezdtem az első meglepetésből magamhoz térni, ki is takaríthattam a leendő modell kisasszony boxát ott az út szélén leparkolva...

Így kezdődött hát ismerettségünk Buzás Balázzsal, aki Joel Sartore európai fotós turnéjának producere. Később aztán levelezésünk során rengeteget megtudtam a National Geographic projektjéről: The Photo Ark, a fotózásról, az elkészült alkotásokról: Galleries. Az első terv az augusztus volt, de aztán teltek-múltak a hónapok, s én már le is tettem róla, hogy megvalósulhat ez az álom, aztán egyszer csak hívott Balázs. Elkezdődött az időpontok, helyszínek szervezése. S ekkor kezdtem én is rendesen beijedni, hogy a csudába fogjuk ezt megcsinálni. Ez olyan profi állatidomároknak való feladat, akik a filmekben szereplő állatokkal foglalkoznak...De próbáltam a jótanácsot - "Higgy a kutyádban!" szem előtt tartani, s hinni Ércesben és Csikaszban, s a Falkában, hogy együtt megcsináljuk.

Végül a fotós csapat vállalta, hogy eljönnek az Őrségbe, s ez kissé megnyugtatott, mert itt, az Igazgatóság épületében mégis csak otthonosabban mozog Csikasz, különösen a konyha irányában... Sikerült a fotózáshoz a megfelelő háttereket is lefesteni, s egy kis tárgyalót kiüríteni fotós műteremnek.

Persze azért nem aludtam előző éjszaka túl sokat, de tudtam, nem lehetek ideges, mert akkor vége, mindkettő nagyon érzékeny az én hangulatomra. Így aztán segítséget hívtam, a kutyasulis trénerünket és barátnőmet. Egyrészt, hogy Ércest lefoglalja, másrészt, hogy ha ő ott van, én is kevésbé aggódom. Mindent gondosan próbáltam megtervezni, kiküszöbölni annyi "veszélyeztető" tényezőt, amennyit csak lehet. Kigondoltam, ki hol közlekedjen, milyen sorrendben. Felaprítottam vagy fél kiló virslit, Andi hozott gyümölcsöt és volt még némi szárazabb jutifalat is, mert fő a változatosság. Felvértezve mindezzel, a minden mozzanatot videóra rögzítő Alex Crisp kíséretében - illetve egy idő után meg kellett kérjem, hogy inkább előttünk menjen, mert annál gyanúsabb nincs Csikasz számára, mint amikor valaki követ bennünket - bevonultunk a rögtönzött műterembe. Joel és a kis csapat már várt ránk itt, s megkezdődött a munka. Csikasz az elején kicsit tartózkodó volt, de hamar kipécézte magának a kamera mikrofonvédő pamacsát. Minden igyekezetem és figyelmeztetésem ellenére hamar meg is szerezte...de visszaadta, meg még néhányszor újra megszerezte. De túlélte a pamacs a kalandot, és minden egyéb felszerelés is szerencsére. Ez volt a legnagyobb és igazából az egyetlen aggodalmam, hogy a drága felszerelésekben, kamera, lámpa, optika kárt tesz. De szerencsére rendkívül okosan viselkedett, mindent csak kicsit kóstolgatott...Szerintem élvezte, a sok virslit mindenképp...

Nem volt stresszes, sőt a végén, mikor már el is fáradt, jól is lakott, kicsit meg is unta a modellkedést...Szerintem az összes jelenlévő közül én izgultam, aggódtam egyedül... Fantasztikus fotók születtek, s, majd hamarosan, remélem, láthatjuk is őket...Ott helyben meg is nézte a kis csapat az elkészült képeket, nehogy később derüljön ki, hogy valami hiányzik vagy nem úgy sikerült. Aztán rövid kis beszélgetés, pár szavas riport után a fotós csapat tovább indult, hiszen még sok-sok munka várt rájuk. 

S ezzel Csikasz belépett azon élőlények sorába, akik fajuk képviselőiként egy halhatatlan gyűjtemény részesei lehetnek, maradandót alkotva az utókornak. Köszönjük ezt a fantasztikus lehetőséget Joel Sartore fotósnak és csapatának, valamint Buzás Balázsnak! Nagyon büszke voltam és vagyok az én kis sárkányomra! 

Fotók: Joel Sartore, Buzás Balázs, Alex Crisp, Gruber Ágnes